A legismertebb páncélos állatok

E csoportba az Óvilág pikkelyes tobzoskái és az Újvilág övesállatai tartoznak. Bár sok közös vonásuk van, egymástól teljesen függetlenül, egészen más ősökből fejlődtek ki.

A tobzoskáknak hét fajuk van: négy afri­kai és három ázsiai. Hátukat, oldalukat és tarkukat kemény, átfedő pikkelyek borítják, amelyek egybeolvadt szőrzetből kép­ződnek. Színük és látványuk a fenyőtobozé­hoz hasonlít, innen kapták nevüket is. A lábak oldalán és a fejtetőn kisebb pikkelyek találha­tók. A hasoldalt ritkás szőrzet fedi.

Külső megjelenés

Ezeknek az állatoknak a mérete igen változó, de valamennyi faj teste nyúlánk, elkeskenyedő, farkuk nagyon hosszú - sokszor eléri a test-hossz kétszeresét -, orruk hosszúkás, végtag­jaik rövidek, erőteljesek, erős karmokat visel­nek. Több faj farka fogófarok, amelyet a tobzoska a tárgyak köré tud csavarni, hogy aztán cl se eressze őket. Az övesállatok húsz fajának még változato­sabb a merete, s küllemükben is feltűnőbb el­téréseket figyelhetünk meg. Közös vonásuk, hogy páncéljuk csaknem házszerű. A vállukon és csípőtájékukon merev védőpáncélt alkotócsontos lemezeket testük közepe táján változó számú, rugalmasabb öv köti Össze. Míg a sörtés armadillók hátán akár 18 Öv is húzódhat, addig a háromöves tatun - mint neve is jelzi -csak három. A fejtetőt is páncél védi, akárcsak a farkat, a hasoldalt viszont puha, rendszerint szőrös bőr bontja.

Élőhelyek

Mind a tobzoskák, mind az övesállatok családja sokféle élőhelyen fordul elő. A tobzoskák tró­pusi őserdőkben, sűrű bozótosokban vagy ko­pár szavannákon, illetve olyan dombvidékekenélnek, ahol alig van rejtekhely. Valamennyi tobzoska remekül mászik fára, két fajuk pétiig fő­ként fákon él. Az armadillók és tatuk elsősor­ban Dél-Amerika félsivatagjaiban, nyílt vidé­kein, magasan fekvő füves fennsíkjain és hábo­rítatlan erdőszélein honosak. Vannak fajok, amelyek a száraz környezetet kedvelik, mások folyók partját választják otthonukul. A tobzoskák és övesállatok között egy­aránt találhatunk éjszaka és nappal aktívakat, sőt olyanok is ismertek, amelyeknek aktivitási időszaka az időjárástól vagy az évszaktól füg­gően változik.A két fán lakó tobzoskafajt kivéve (amelyek ágakon összegömbölyödve alszanak) a család többi tagja - fajonként eltérő méretű - üregek­ben keres menedéket. Az odúk mélysége több méter is lehet, s néha nagy, akár 2 méteres át­mérőjű föld alatti kamrák vannak bennük. A tobzoskák zöme minden jel szerint ma­gánosan él. Az övesállatok egyedül, párokban vagy olykor kis csoportokban fordulnak elő. A jelek szerint valamennyien az élőhelytől és a rendelkezésre álló tápláléktól függő méretű territóriumot birtokolnak.

Táplálkozás

A tobzoskák főként hangyákkal és termeszek­kel táplálkoznak, s ezeket jól fejlett szaglóér­zékük segítségével kutatják föl. A talajlakó fa­jok széles farkukra támaszkodva ülnek le, és mellső mancsuk erős karmaival nyitják föl a hangyabolyokat meg a termeszvárakat. A ro­varokat a fészekbe bedugott féreg alakú,hosszú, ragadós nyelvükkel gyűjtik össze. A fán élő tobzoskák falakó hangyák és termeszek fészkét támadják meg. Az óriástobzoska nyelve 70 centiméter bosszú, és minden irányban rendkívül mozgé­kony. Erős, izmos gyöke végigfut az állat tes­tében, és a medencéhez rögzül. A tobzoskáknak nincs foguk: a hangyák és termeszek egészben jutnak tovább a szájból, amely csak arra való, hogy az állat a nyelvét kidugja rajta, és csak a gyomorban préselődnek szét, őrlőd­nek meg. Az övesállatok étrendje sokkal változato­sabb: csigákat, férgeket, különféle rovarokat, lárvákat, kis hüllőket és emlősöket, valamint - különösen télen - elég nagy mennyiségű nö­vényi anyagot foglal magában. Sok fajuk szíve­sen ássa be magát állattetemek alá, hogy hoz­záférjen a nyüvekhez; némelyikük a hangyákat és a termeszeket kedveli.

Forrás: wikipedia.org

Képek: szeged.hu és greenfo.hu