hirdetés

Partnereink

Szily Nóra: „A gyereket azzá kell nevelni, aki Ő!”

hirdetés

Szily Nóra: „A gyereket azzá kell nevelni, aki Ő!”

A pályaválasztás előtt állók tájékozódását segítő Szakmavilág oldal Szily Nóra pszichológus-újságíró szakmai támogatásával készít felmerést arról, hogyan gondolkodnak a szülők gyermekük iskolaválasztásával kapcsolatban, illetve hogyan segítik őket a döntések meghozatalában.

Az online kérdőív olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy szerintünk mi fejezi ki legjobban gyermekünk sikerességét, vagy hogy milyen iskolát képzeltünk el számára.

hirdetés

Közeledik a továbbtanulással kapcsolatos döntések meghozatalának határideje. Ebben az időszakban nagy nyomás nehezedik az egész családra, hiszen sok szempontot figyelembe véve kell kiválasztaniuk a gyermek számára legmegfelelőbb utat. A Szakmavilág pályaorientációs oldal a foglalkozások bemutatásával, interjúkkal, bloggal és tesztekkel segíti a fiatalok tájékozódását, most pedig a szülők pályaválasztást érintő gondolataira kíváncsiak.

A kutatás szakértője, Szily Nóra pszichológusként és két gyermek édesanyjaként is érintett a témában. „Rengeteg ismert emberrel beszélgettem már arról, milyen érdekes, hogyan hatottak rájuk a szüleik, milyen vargabetűvel jutottak arra az útra, amire valójában vágytak – sokszor a szülői befolyás ellenére. Én is két fiút neveltem fel és mindig foglalkoztatott, hogyan támogathatom őket úgy, hogy a legjobb szándékaim ellenére se érezzék azt nyomásnak” – osztotta meg a szakértő.

„Pszichológusként is tudom és saját bőrömön is tapasztaltam, milyen mértékben befolyásolja a gyerekeket, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelniük otthon. Még a jószándék is könnyen tévútra mehet. Meggyőződésem, hogy a gyereket azzá kell nevelni, aki Ő, a benne szunnyadó emberkét kell kiteljesedéshez segítenünk. Nem azt kell kérdezni tőle, hogy mi szeretne lenni, hanem hogy hogyan szeretne élni? Én legalábbis ezt a kérdést tettem fel a fiaimnak” – tette hozzá Szily Nóra.

Szöveg és kép: Red Lemon Media

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés