hirdetés

Partnereink

50 év korkülönbség: unokáival együtt nyitott kisboltot a vállalkozó nagymama

hirdetés

50 év korkülönbség: unokáival együtt nyitott kisboltot a vállalkozó nagymama

Ritka jelenség a mai világban, hogy a különböző generációk igazán jól megértsék egymást. Még a családi vállalkozásoknál sem jellemző, hogy a rokonok 50 év korkülönbséggel is hatékonyan együttműködjenek. Egy nagymama és unokái azonban közösen vágtak bele egy új üzletbe, ahol mindenki megtalálta a maga helyét.

Gál Éva 26 éve vállalkozó, így nem kevés tudás és tapasztalat áll mögötte az üzletvezetés terén. Mégsem ő, hanem unokája, Szilágyi Dorina fejéből pattant ki az ötlet, hogy közös boltot nyisson a nagymamájával.

“Valami kis családias dolgot szerettem volna, ahol több időt tölthetünk együtt” - meséli a 18 éves lány, aki a gimi mellett vágott bele a projektbe. Unokatestvére, a 20 éves Zsófi is csatlakozott, az üzleti világban otthonosan mozgó nagymama pedig örömmel támogatta a lányok terveit.

“Eleinte webshopot szerettünk volna nyitni, de mivel van egy irodaházunk a Wekerle-telepen, arra gondoltam, miért is ne legyen egy kisbolt? Így jött létre az Olivita. Az ötlet szerencsére annyira bevált, hogy most már a második boltunkat nyitjuk” - mondja Éva.

A munkamegosztás hamar kialakult a családban. Dorina az iskola mellett elvégezte az eladó-boltvezető OKJ-s tanfolyamot is, így eladóként is jelen van, a termékek címkézésével is ő foglalkozik. Zsófi az Olivita közösségi felületeit gondozza, és az új boltban vállal majd heti néhány napot.

Éva a “mindenes”, aki tájékozódik róla, mit érdemes beszerezni, melyik termék kelendőbb, vagy éppen hiánycikk. Évtizedes tapasztalata ellenére kisboltja most van először:

“A Wekerle-telepen van egy elég falusias, összetartó közösség. Jópofa dolog a vevőkkel beszélgetni, tanácsot adni nekik” - mondja a nagymama, aki gyorsan megtalálta a hangot a boltba betérőkkel.

Még a szatyor is újrahasznosított

A családtagok számára fontos szempont volt a környezettudatosság. Ez az Olivitában nem csupán egy trendi jelző: a boltban például régi magazinokból készült szatyrokat is kaphatunk, amiket a tulajdonosok maguk barkácsoltak össze.

“Gondolkodtunk, mi az, ami jól néz ki és környezettudatos is lehet. Így esett a választás a régi újságokra, ezeket összeragasztva készül a szatyor. A női magazinok és az autós újság a legjobbak!” - mondja Éva.

Az ár és a termékek neve itt orvosi spatulákra kerül, de a második, Fehérvári úti bolt megnyitójára is újrahasznosított papírrózsákkal készülnek. Ráadásul minden termék csomagolását 50 forintért visszaveszik, így teljes a hulladékmentesség.

A boltokban natúr és bio árukat, extraszűz olívaolajból készült gurmé terékeket, vegán vitaminokat, adalékmentes gyümölcslekvárt és gyógynövényszörpöket, de bioexkluzív olívaolajból készült kozmetikumokat is találunk.

“Már ebben az egy évben rengeteget tanultam!” - mondja Dorina, Éva pedig hozzáteszi:

“Szuper unokáim vannak, szorgalmasak, okosak, szépek. Nincsen olyan tervem, hogy ők márpedig csak ezt csinálhatják! Arra viszont szeretném őket megtanítani, milyen buktatói vannak egy vállalkozásnak, és hogyan lehet vele megállni a lábukon. Bármerre sodorja őket a szél, ez a tudás még jól jöhet.”

Forrás: Olivita, akoczka.com

hirdetés

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés