hirdetés

Partnereink

Dánielfy Gergő az Én Vagyok Itt! műsorvezetőjeként debütált

hirdetés

Dánielfy Gergő az Én Vagyok Itt! műsorvezetőjeként debütált

Új, de mégis ismerős arcot láthattak az M2 Petőfi TV nézői kedd este az Én Vagyok Itt! műsorvezetőjeként. A Dal 2018 felfedezettje, Dánielfy Gergő próbálhatta ki magát Koltay Anna oldalán az A38 Hajó stúdiójában.

 Dánielfy Gergő a 2018-as A Dalban robbant be a köztudatba az Azt mondtad című szerzeményével, ami pillanatok alatt rádióslágerré vált, azóta pedig több új és népszerű dalt is alkotott. A több hangszeren játszó énekes-zenész – gitározik, zongorázik, szaxofonozik és klarinétozik – egészen új szerepben próbálhatta ki magát a közelmúltban. Július 27-én, kedden az M2 Petőfi TV népszerű programjában, az Én Vagyok Itt!-ben debütált műsorvezetőként Koltay Anna oldalán.

hirdetés

„Bár követem az Én Vagyok Itt! műsorait, voltam már vendég is nálatok, mégis iszonyatosan izgulok, közben pedig nagyon örülök, hogy itt lehetek. A kamera előtt, énekesként nem gondol bele az ember, hogy ennyire összetett és izgalmas a stáb kamera mögötti munkája, érdekes most ebbe belelátni. Ahogy a színpadi lét, úgy a műsorvezetői munka is egyfajta speciális jelenlétet igényel, de közben igyekszem magamat adni” – mondta nevetve az adásban Dánielfy Gergő, aki hamar megtalálta a helyét az új szerepben. A további részletek az Én Vagyok Itt! idézett adásában visszanézhetők.

Hétfőtől szombatig minden este 21.05-től Én Vagyok Itt! az M2 Petőfi TV-n, meghökkentő témákkal, sikeres fiatalokkal, izgalmas beszélgetésekkel, élő koncertekkel és kihagyhatatlan zenész-interjúkkal.

Az Én Vagyok Itt! korábbi adásai visszanézhetők a MédiaKlikken.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.16.

Ma Csongor napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés