hirdetés

Partnereink

Nőtt, de még mindig nem elégséges a gyermekek tejtermékfogyasztása

hirdetés

Nőtt, de még mindig nem elégséges a gyermekek tejtermékfogyasztása

Javultak a gyermekek táplálkozással kapcsolatos ismeretei, 10-ből 8 gyermek már ismeri a tej- és tejtermékek kalciumtartalmának élettani hasznosságát, minden második gyermek tudja, hogy a szükséges kalciumbevitelt napi fél liter tej, vagy ennek megfelelő mennyiségű tejtermék elfogyasztásával fedezheti.

Ennek ellenére csak a gyermekek 18%-a fogyaszt joghurtot naponta, 82%-uk csak ennél ritkábban – derült ki a Danone Kft. megbízásából a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) által, közel 500, 10-12 éves gyermek megkérdezésével készített felmérésből. Ez is alátámasztja azt az országos statisztikát, amely szerint a gyermekek még mindig csak a szükséges kalciummennyiség felét fogyasztják.

hirdetés

Bővülő ismeretek, továbbra is alacsony tejtermékfogyasztás

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a hazai táplálkozási szakértők ajánlása alapján a felnőtteknek átlagosan 800, gyermekeknek pedig 800-1000 mg kalciumot kell a szervezetük számára, elsősorban tej- és tejtermékek elfogyasztásával biztosítani a megfelelő csonttömeg kialakításához, valamint a csontritkulás megelőzése érdekében. Ezzel szemben hazánkban a tényleges napi fogyasztás a fenti ajánlásnak kevesebb, mint a felét teszi ki. Éppen ezért, a Danone szakmai partnere a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ), idén újra megvizsgálta mintegy 500 (10-12 éves) gyermek megkérdezésével, hogyan bővült a korosztály ismerete az egészséges táplálkozásról és életmódról.

A felmérés pozitív eredménye, hogy 13%-kal, azaz 86%-ra bővült azon gyermekek aránya, akik számára ismert a tej- és tejtermékek kalciumtartalmának fontos élettani hatása. Ugyancsak örvendetes tény, hogy a tavalyi felméréshez képest 11%-al többen, vagyis a megkérdezett gyermekek 55%-a tudta, hogy a szükséges kalciumbevitelt napi fél liter tej, vagy annak megfelelő mennyiségű tejtermék fogyasztásával fedezheti. 12%-kal, 65%-ra nőtt azon gyermekek aránya, akik immár azt is tudják, hogy a kalcium és D-vitamin aránya a tejben a legmegfelelőbb, ami nagyban segíti a kalcium felszívódását és csontokba épülését.

A Danone Kft. és az MDOSZ kutatása ugyanakkor rávilágít arra is, hogy az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismereteik bővülése ellenére csak a gyermekek 18%-a fogyaszt napi rendszerességgel magas kalciumtartalmú tejterméket, például joghurtot. Kiegyensúlyozott táplálkozást feltételezve az ő kalciumbevitelük közelítheti csak meg a nemzetközi és hazai ajánlásban megfogalmazott szintet. A gyermekek 82%-ának étrendjében mindössze hetente néhányszor, illetve ennél is ritkábban szerepelnek ilyen élelmiszerek, ezért az ő kalciumbevitelük minden bizonnyal messze elmarad az ajánlott mennyiségtől.

A korai edukációval a gyermekkori elhízás is megelőzhető lenne

Magyarországon minden ötödik gyermek túlsúlyos vagy elhízott, amelyben a mozgásszegény életmód mellett a legnagyobb szerepe a nem megfelelő táplálkozásnak van.

„A két egymást követő évben elvégzett felmérésünk azt bizonyítja, hogy megfelelő edukációval a gyermekek táplálkozással és életmóddal kapcsolatos ismeretei bővíthetők, táplálkozási szokásaik és preferenciák pedig évről évre, apró lépésekben formálhatók.” – mondta Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. „A hatékony és korai edukáció elengedhetetlen a gyermekkori túlsúly, elhízás és az osteoporosis megelőzésében” – tette hozzá a szakember.

Ezt igazolja, hogy pozitív irányba változtak a Danone és az MDOSZ felmérésében megkérdezett gyermekek táplálkozási szokásai is. Az egy évvel korábbi eredményekhez képest, a vizsgált gyermekek körében nőtt azok száma, akik minden nap tízóraiznak (61%, +2,3%), naponta ebédelnek (97%, +1,4%) és uzsonnáznak (40%, +1,9%), miközben csökkent azok aránya, akik reggeli nélkül indulnak iskolába (1,8%, -1%).

„Az egészséges életmódnak része mind a helyes táplálkozás, mind pedig a rendszeres testmozgás. Célunk, hogy sport és edukációs programjaink révén az abban résztvevő gyermekek egészséges fiatalokká, később pedig egészséges felnőttekké váljanak” – mondta Gyergyói-Szabó Anita, a Danone Magyarország Kft. külső kommunikációs menedzsere.” – Fontos, hogy nap mint nap tegyünk a saját és bolygónk egészségéért, ezt fogalmaztuk meg az ’Egy életünk van és egy bolygónk’ küldetésünkben is.” – tette hozzá.

A sport egészséges életmódban játszott szerepe a felmérésben megkérdezett gyerekek előtt is ismert. 73%-uk szerint a rendszeres testedzés erősíti az izmokat és a csontokat, valamint segít az egészség megőrzésében. 22%-uk azt vallja, hogy a rendszeres mozgás növeli az akaraterőt, segít az önfegyelem kialakításában és kitartóbbá tesz.

Szöveg: Premier Kommunikációs Iroda

Fotó: Danone

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés