hirdetés

Partnereink

Eltűnnek a tejtermékek az étrendünkből?

hirdetés

Eltűnnek a tejtermékek az étrendünkből?

A tej és a tejtermékek a kiegyensúlyozott, vegyes étrend fontos részei, és a bennük található értékes tápanyagok hozzájárulnak a szervezet megfelelő működéséhez. Meglepő, hogy miközben ezt a legtöbben így gondolják, mégis évről-évre egyre kevesebbet fogyasztunk ezekből az élelmiszerekből. A szakértők ezért a rendszeres tej- és tejtermékfogyasztás fontosságára hívják fel a figyelmet.

A legfrissebb hazai táplálkozási ajánlások szerint naponta legalább fél liter tejet vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejterméket, például joghurtot vagy sajtot kellene fogyasztanunk. Azonban nekünk, magyaroknak mintha nem ízlenének a tejből készült finomságok: az Országos Táplálkozási és Tápláltsági Állapot Vizsgálat (OTÁP) adatai szerint 84 százalék azok aránya, akik az ajánlásnál kevesebbet esznek belőlük. Az átlagos érték a 2014. évi adatok alapján mindössze 246 gramm, amely ráadásul csökkenést mutat a 2009-ben mért 259 grammos mennyiséghez képest. Friss fogyasztási adatok szerint a trend nem változott tavaly sem, egyes kategóriákban – például a 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT tejeknél – két számjegyű forgalomcsökkenéssel is találkoztak a gyártók, forgalmazók.

hirdetés

A kedvezőtlen folyamatnak előbb-utóbb komoly népegészségügyi kihatásai is lehetnek, hiszen a tej és a tejtermékek biztosítják kalciumbevitelünk jelentős hányadát. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által nemrégiben publikált elemzés adatai szerint a csontok szilárdságában fontos szerepet betöltő kalcium 54 százaléka a tej és a tejtermékeknek köszönhetően kerül a szervezetünkbe. A gondot az jelenti, hogy a magyarok többsége még így sem jut hozzá az ajánlásokban szereplő napi 800-1000 mg kalciumhoz, az átlagos fogyasztás mindössze 721 milligramm. Ez az érték a csontritkulás szempontjából jobban veszélyeztetett nők körében még ennél is alacsonyabb (689 mg). Ez különösen riasztó annak fényében, hogy a becslések szerint egymillió magyart érintő betegségről beszélünk, akik kétharmada nő.

Az élelmiszerekkel és a táplálkozással kapcsolatos ismeretek bővítésén is dolgozó TÉT Platform Egyesület adatai szerint a magyarok az egészséges, kiegyensúlyozott étrend fontos részének tekintik a tejtermékeket. Reprezentatív, 1019 fő megkérdezésén alapuló kutatásukban a sajt 3,9, a tej 3,7, míg a joghurt 3,3 pontot ért el egy ötfokú skálán, ahol az ötös értéket az egészséges étrendbe leginkább beillő élelmiszernek adhatták a megkérdezettek. Ugyanakkor a már idézett OTÁP vizsgálat adatai szerint tízből egy felnőtt egyáltalán nem fogyaszt tejet, sőt a magyarok 62 százaléka savanyított tejtermékeket, így például joghurtot, kefirt sem. A legtöbb tejet amúgy 18-34 év közötti férfiak és a 65 év feletti nők fogyasztják, a legkevesebbet pedig a 35-64 év közötti férfiak, míg a sajtfogyasztás mindkét nem esetében csökken az életkorral.

Antal Emese dietetikus-szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője szerint a táplálkozási ajánlásokon túl további nyomós érvek szólnak a tej és a tejtermékek mellett. „Ezek az élelmiszerek a legfontosabb kalciumforrásaink, ráadásul vitamin- és ásványi anyag-tartalmuk is jelentős. Tudományos kutatások erősítették meg, hogy rendszeres fogyasztásuk például a vastagbélrák előfordulásának gyakoriságát 15-20 százalékkal csökkenti. Néhány évvel ezelőtt pedig arra mutattak rá, hogy a savanyított tejtermékek, főként a joghurt fogyasztása akár a 2-es típusú cukorbetegség előfordulását is mérsékelheti. Bár még nem vagyunk minden adat birtokában, de feltételezhető, hogy ez a tejtermékek vitamintartalmának és a probiotikumoknak köszönhető” – magyarázza a szakértő.

A dietetikus éppen ezért hívja fel a figyelmet a tej és a tejtermékek mindennapi fogyasztására is: a napi fél liter tejnek, tejterméknek megfelelő ajánlás elérésében sokat jelenthet az is, ha mindennap eszünk egy pohár joghurtot, például reggelire. Napközben tápláló és frissítő lehet néhány szelet sajt, este pedig egy pohár tejjel zárhatjuk a napot. A tejek és a tejtermékek között érdemes az alacsonyabb zsír- és cukortartalmúakat választani, amelyek jobban illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe – tanácsolja végezetül a dietetikus.

Szöveg: TÉT Platform Egyesület

Kép: fogyastippek.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés