hirdetés

Partnereink

Ismét a tokaji aszút ünnepelhetjük

hirdetés

Ismét a tokaji aszút ünnepelhetjük

December 10-én immár másodszor ünnepelhetjük a tokaji aszút, ami exkluzivitása révén a világ egyik legjobb édes bora. Az idei Nemzetközi Aszú Day jó alkalom arra, hogy egy klasszikus párosításával, a libamájjal kóstoljuk együtt. #aszuday

„Az első Aszú Day meglepően sikeres volt, olyan helyekről kaptunk visszajelzést, amire mi sem számítottunk. Többen voltak, akik eddig ugyan nem rajongtak az édes borokért, de ezen a napon egy-egy kivételes tokaji aszút megkóstolva megváltozott a véleményük. Ez is alátámasztja azt, amit már sokszor tapasztaltam: aki egyszer találkozik egy aszúval, attól kezdve másképpen értékeli ezt a kategóriát” – mesél Kézdy Dániel, az Aszú Day ötletgazdája az első év tapasztalatairól.

hirdetés

„A tavalyi merészebb ötlet, a szecsuáni konyha ételei után idén egy hagyományosabb, ám exkluzív alapanyagra koncentrálunk, a libamájra. Sok elkészítési mód közül választhatunk, és a receptjeink segítségével akár otthon is tökéletes párosokat hozhatnak létre a borkedvelők december 10-én.”

Aszú és libamáj

Noha desszertborként tekintünk rá, a tokaji aszú nem csak az édességek mellé passzol. Magyarország a világelsők közé tartozik a minőségi, hízott libamáj előállításában, a magyar gasztronómiában éppen ezért az egyik tradicionális párosítás a libamáj és a tokaji aszú.

A libamáj édeskés íze szépen harmonizál az aszú cukortartalmával, a zsíros textúrát pedig remekül ellensúlyozza a bor élénk savszerkezete. Az elkészítésnél érdemes figyelembe venni az aszúnk karakterét. A fiatal aszúkhoz friss gyümölcsök és zöldfűszerek passzolnak, az érett, régebbi évjáratokhoz pedig használjunk aszalt gyümölcsöket, lekvárt, vagy karamellizálhatjuk is az ételt. Mivel a tokaji aszú az évjáratok, dűlők és borkészítés eltérései miatt sokszínű, így bátran kísérletezhetünk az ízekkel a konyhában.

A tokaji aszú

A Tokaji borvidék Magyarország északkeleti részén található, régre visszanyúló borkészítési hagyományokkal rendelkező szőlőtermő terület, amelyet már 1737 óta jegyeznek mint a világ első zárt borvidékét. Kivételes édes borok készülnek itt, a talaj, a mikroklíma, a botritisz, a helyi szőlőfajták és a borkészítés ötösfogatának köszönhetően a tokaji aszú egyedülálló, más borokkal össze nem hasonlítható karaktere jön létre.

A vulkanikus alapkőzet a borok ásványos karakterét és a feszes savszerkezetet adja, a folyók által befolyásolt őszi, párás mikroklíma pedig segíti a Botrytis cinerea nevű nemespenész kialakulását, aminek köszönhetően megjelennek az aszúsodott szőlőszemek. Ezeket a bogyókat, amelyekben a cukor koncentrálódik, kézzel, több körben, az őszi hónapokban folyamatosan szedik. A szigorúan meghatározott borkészítési eljárást minden termelőnek be kell tartania, így csak a borvidéken engedélyezett hat szőlőfajtából készülhet. Azonos évjáratú borba vagy erjedő mustba áztathatják az aszús szemeket, a kierjedés után a maradékcukor-tartalomnak pedig minimum 120 gramm/liternek kell lennie, és kötelező hordós érlelésnek is alávetni a bort.

Aszú Day

Idén december 10-én a második Aszú Dayt ünnepeljük. Ezen a napon legyen a tokaji aszú nagykövete, vásároljon egy palackkal, kérje a kedvenc éttermében, vagy nyissa ki otthon, és készítsen hozzá egy libamájas fogást, és ossza meg az aszú élményét másokkal is.

Szöveg: Wineglass Communication

Fotókredit: Furmint Photo

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés