hirdetés

Partnereink

Sürgősen foglalkozni kell az oktatás minőségének javításával

hirdetés

Sürgősen foglalkozni kell az oktatás minőségének javításával

Növelni kell az oktatásra szánt forrásokat minden területen. Nem csupán a tanárok fizetésének versenyképessé tételével, hanem a szakképzési centrumok technikai fejlesztésével, illetve a tudásátadást segítő digitális eszközök használatával is – hangsúlyozza az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke.

Dr. Ábrahám László arra is felhívja a figyelmet, hogy a jövőben a tanárok képzését, fejlesztését muszáj kiemelten kezelni. Enélkül elképzelhetetlen, hogy bővüljön azon gyerekeknek a száma, akik a műszaki-és természettudományos pályák érdeklődnek.

hirdetés

„Ma még kevesebbet fordítunk GDP arányosan az oktatásra, mint az EU-ban általában. Ezen viszont mindenképpen változtatni kell, hogy megőrizhessük az eddig elért eredményeinket, és hosszútávon is biztosítsuk az ország gazdasági fejlődését.” – hangsúlyozta Dr. Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke, aki szerint az oktatásra elköltött forintok sokszorosan térülnek meg. Elég arra gondolni, hogy jelenleg is számtalan hazai és nemzetközi vállalat a magyar szakemberek tudására, kreativitására és az általuk nyújtott magas hozzáadott értékre építve tervezi a beruházásait. Az igényeknek pedig csak úgy lehet megfelelni, ha folyamatosan garantálni tudjuk a hozzáértő munkavállalók utánpótlását - legyen szó technikusokról, operátorokról, vagy épp folyamatvezérlő mérnökökről.

Ennek alapján a szakképző centrumok felszereltségét minél előbb korszerűsíteni kell, hogy az intézményekben folyó tanítás még színvonalasabb legyen. Cél, hogy valóban olyan technológiákat, gépeket, eszközöket használjanak a fiatalok, amelyeket a termelő vállalatoknál jelenleg is alkalmaznak.   Utóbbiak számára ugyanakkor lehetővé kell tenni, hogy támogathassák is az iskolákat és a szakképzési járulék rendszerén keresztül aktívan hozzájáruljanak a jövő szakembereinek kineveléséhez – állapítja meg az EJMSZ elnöke.

Hozzátette az oktató munka fejlesztésének részévé kell tenni a digitális megoldások beillesztését a tanításba. Azonban ennek elengedhetetlen feltétele a tanárok felkészítése ezek készség szintű használatára, aminek köszönhetően érthetőbbé, befogadhatóbbá, színesebbé, élménydúsabbá tehetők a gyerekek számára a műszaki és természettudományos ismeretek, információk. 

„Tisztában vagyunk vele, hogy a tanárok jelenleg a kapacitásaik határán járnak. A tantervi kötelezettségek, a lexikális ismeretekre építő tananyag átadása komoly energiákat követel tőlük, és emiatt az önfejlesztésre, az új megoldások megismerésére már kevés idejük marad. Abban bízunk, hogy az újragondolt NAT (Nemzeti Alaptanterv) már ezen a téren is segítséget nyújt nekik. Több szabadságot, hasznos eszközöket, rugalmasabb követelményrendszert, amelyek révén az oktatók még hatékonyabban támogathatják a gyerekeket a saját képességeik fejlesztésében, a tudásuk gyakorlati, célirányos gyarapításában.” – emelte ki Dr. Ábrahám László, aki zárásként megjegyezte, hogy az EJMSZ tagvállalatai igazi áttörést az oktatásban a bérviszonyok rendezésétől várnak. Amint sikerül a tanárok fizetését a versenyszférában elérhető keresetekhez igazítani, akkor ez a pálya ismét több olyan embert fog vonzani, akik már most is kedvet éreznek a gyerekkel való foglalkozáshoz, a tanításhoz, de anyagi okok miatt erre jelenleg nem mernek vállalkozni.

Szöveg, fotó: Good Option PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés