hirdetés

Partnereink

Még bárki lehet az év fiatal vezetője

hirdetés

Még bárki lehet az év fiatal vezetője

Meghosszabbított határidővel keresik az Év Fiatal Vezetőjét azok között, akik már 40 éves koruk előtt kimagasló eredményeket értek el vezetőként. Az elmúlt évek pályázói között van, aki polgármester, tánciskolát vezet, cukrász, gyógypedagógiai szakértő vagy épp a világ egyik legnagyobb vállalatánál vezető.

A Magyarországon egyedülálló díj pályázói köre meglehetősen sokszínű, szinte bárki jelentkezhet, dolgozzon akár multinacionális cégek, kkv-k, nonprofit vagy akár állami szervezetek berkeiben.Feltűnően sok 30 év alatti pályázó is nyújt be pályaművet, eddig a legfiatalabb versenyző mindössze 22 éves volt. Jellemzően nagyvállalati és kkv szektorból érkeznek az anyagok, de profi kommunikációs szakember és cukrász egyaránt akad a jelentkezők között. Minden évben az ország számos pontjáról érkeznek a nevezések, jellemzően 40%-ban női vezetőktől.

hirdetés

Kindli Erna például a londoni Google-től utasított vissza egy vezetői állást, hogy a külföldön megszerzett tapasztalatát a hazai szintéren kamatoztathassa. Mára a Bátor Tábor ügyvezető igazgatója, mely 2001 óta szervez ingyenes élményterápiás programokat részben súlyosan beteg gyerekek számára. A társadalmi hasznosság kérdése mindig is kiemelt helyen szerepelt karrierjében, korábbi munkahelyén, a Tresoritnál is külön ügyelt erre "Azért, hogy a dolgozóink tudják, hogy a munkájuk hogyan segít másokon, rendszeresen osztottam meg ügyfél történeteket cégen belül. Például egyszer személyesen is meglátogatott minket valaki New Yorkból, aki elmesélte, hogyan segített neki a szolgáltatásunk, mikor kimenekült Etiópiából a diktatórikus hatalom elől."

"Az út maga a cél" - vallja Zsótér Csaba a MOL Csoport Ellátás és Trading igazgatója, a díj tavalyi nyertese, aki egyben elkötelezett triatlonos is. Hitvallását nemcsak egy 14 órás versenyen, hét hónapnyi kemény felkészüléssel a háta mögött, hanem munkájában sem felejti, a folyamatos önfejlesztési lehetőségekben és a csapatmunkában hisz. "Nem működik sem a bársonyszék, sem az elefántcsonttorony. Ha nem látnak, nem fognak elfogadni. Jelen kell lenni, nyitva kell legyen az irodaajtó, mégpedig úgy, hogy bent is vagy az irodában."

Benkő Fruzsina, az InDaHouse alapítója és programvezetője pedig soha nem szűnő hittel, évek óta hátrányos helyzetű gyerekeknek segít a tanulásban való felzárkózásban oktatással egybekötött foglalkozásokkal az észak-magyarországi Hernádszentandráson. "Az egyszemélyes Don Quijote-re emlékeztető szélmalomharcból szervezetté nőttük ki magunkat, ma 130 önkéntes munkáját szervezem és vezetem." - mondja.

A díj népszerűségének köszönhetően a Coaching Team úgy döntött, meghosszabbítja a pályázatok leadásának dátumát egészen 2020. február 20-ig. Idén először nemcsak a vezető maga jelentkezhet, hanem bárki ajánlhatja vezető ismerősét, aki megfelel a pályázati feltételeknek. Az elbíráló zsűri neves szakemberekből áll, részt vesz többek között Gerendai Károly üzletember, kultúraszervező, a Sziget Fesztivál alapítója, Blaskó Nikolett, az ACG Reklámügynökség tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, és Bite Barbara, a szervező Coaching Team CEO-ja: „Alapító társaimmal azt határoztuk el, hogy a fiatal vezetők fejlesztésére fókuszálunk, a díj is ezt a célt szolgálja, inspiráló példákat állítunk a pályakezdő fiatalok és a hazai munkaerőpiac elé." A többkörös elbírálás során a pályázó elért eredményei mellett értékelik azt is, hogy mennyire önreflektív, képes-e a fejlődésre, környezete motiválására. A nyertes az Év Fiatal Vezetője 2019 cím mellett értékes fejlesztési lehetőségekkel is gazdagodik. (További részletek a nevezésről itt érhető el.)

Forrás: Aeffect Communications

Fotó: iStock

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés