hirdetés

Partnereink

Nyeregbe vidék! Augusztus 22-én indul a Nemzeti Vágta előfutama, a Festetics Vágta

hirdetés

Nyeregbe vidék! Augusztus 22-én indul a Nemzeti Vágta előfutama, a Festetics Vágta

2021-ben immáron 12. alkalommal ad otthont Gyenesdiás a Festetics Vágtának, a Nemzeti Vágta regionális előfutamának. A program részleteiről a főszervező, Varga Zoltán mesélt a NYÁR 21 legutóbbi adásában, amelyben felfedte, milyen újdonságokkal készülnek.

Augusztus 22-én rendezik meg a Nemzeti Vágta egyik előfutamaként a Festetics Vágtát Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzatának szervezésében. A kulturális és sportrendezvény fókuszában ezúttal is a ló és a lovas kultúra lesznek, de számos új programmal színesítik a versenynapot Gyenesdiáson a Faludi-síkon kialakított versenypályán – emelte ki Varga Zoltán, a Festetics Vágta főszervezője a Duna Televízióban a NYÁR 21 című műsor vendégeként.

hirdetés

„A kezdetek óta szervezzük az elővágtákat, ami nagyon izgalmas feladat, hiszen itt a legnagyobb küzdelem. A legjobbak ugyanis bekerülnek a budapesti főverseny programjába. A pályára lépés előtt szigorú állatorvosi vizsgálat vár a hátasokra, utána pedig egy 1200 méteres rövidebb táv. Nem veszélytelen, hiszen sok az ív, extrém terhelésnek vannak kitéve az állatok” – kezdte a műsorban Varga Zoltán, aki hozzátette, hogy a felnőttek viadala mellett a „kishuszárok” versenye az egyik legnépszerűbb program az elővágtán.

A vágták mellett számos kísérőprogrammal is készülnek, rendezvény ideje alatt helyi fellépők, kézműves vásár, „Gyenesi ízek” utcája, pónilovaglás és játszóház szórakoztatja a látogatókat. A további részletek a NYÁR 21 idézett adásából ismerhetők meg.

 NYÁR 21 augusztus 9-től újra a Dunán!

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 04.16.

Ma Csongor napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés