hirdetés

Partnereink

Tovább dagad a macskáit bántó Zouma körüli botrány

hirdetés

Tovább dagad a macskáit bántó Zouma körüli botrány

Biztonságba helyezte Kurt Zouma, a West Ham labdarúgójának macskáit a legnagyobb állatokkal foglalkozó brit civil szervezet, az RSPCA.

Az eset előzménye, hogy hétfőn a közösségi médiában megjelent egy videó, amelyen a 27 éves labdarúgó a saját konyhájában üti, földhöz vágja, illetve megrúgja háziállatai egyikét.

hirdetés

A West Ham 27 éves védője közleményben kért bocsánatot, melyben kifejti, hogy mélyen sajnálja a történteket. Közben az essexi rendőrség megerősítette, hogy az RSPCA-val együttműködve folytat vizsgálatot az ügyben. A játékos klubja kéthetes, összesen 250 ezer fontos fizetésmegvonással sújtotta a játékost, az összeget állatjóléti szervezeteknek ajánlják fel.

Közben a szponzorok is kihátrálnak Zouma mögül. Az Adidas korábban jelezte, hogy szerződést bont a vele, később pedig több, a csapatot támogató vállalat, így a Vitality és az Experience Kissimmee felbontotta megállapodását a klubbal. Egy online felületen eddig közel negyedmillióan írtak alá egy petíciót, amelyben azt kérik, hogy a játékost állítsák bíróság elé tettéért.

Közben Zouma hazájában, Franciaországban egy állatvédő szervezet szintén elítélte a tettet és arra szólított fel, hogy a labdarúgót zárják ki a válogatottból. A klub ugyanakkor úgy döntött, hogy a játékos egyelőre a keret tagja marad, így a keddi, Watford elleni Premier League-meccsen 90 percen át pályán volt. Annak ellenére, hogy a szurkolók is kifejezték nemtetszésüket, minden egyes alkalommal, mikor a játékos labdához ért.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés