hirdetés

Partnereink

Eljött az idő a felnőttképzésre már az óvodában

hirdetés

Eljött az idő a felnőttképzésre már az óvodában

Az online távoktatásra való gyors áttérés rávilágított arra, hogy a digitális kompetenciák, a hatalmas mennyiségű információ közötti lényeglátás képességének, a problémamegoldó készségek, illetve a logikus gondolkodásmód fejlesztése nem várathat tovább magára.

A koronavírus-járvány után ezen a területen újratervezésre lesz szükség. Ha azt akarjuk, hogy a jövő nemzedéke magabiztosan használja a XXI. században alapvetőeknek számító képességeket, akkor ezek elsajátítását minél korábban a gyerekek edukációjának részévé kell tenni – hangsúlyozza az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetség (EJMSZ). A műszaki pályaorientáció népszerűsítésében aktív szerepet vállaló szervezet szerint erre annak fényében még inkább szükség van, hogy idén műszaki felsőoktatási képzésekre jelentkezők száma egyharmaddal visszaesett a tavalyi évhez képest. Ez pedig az ország jövőbeni versenyelőnyének megtartására jelenthet veszélyt hosszabb távon.

hirdetés

Az élmény alapú oktatás elterjesztésével a műszaki tudományok iránti érdeklődés fokozható, és már az óvodában indíthatóak olyan fejlesztő programok, amelyek keretein belül a kicsik az alapkészségeik használatával modelleket, különféle szerkezeteket építhetnek, kódolhatnak, vagy programozhatnak. Ezek révén pedig meg lehet alapozni azokat a digitális kompetenciákat, amelyekre építve az iskola a lehető leghatékonyabban tudja tovább vinni a gyerekek egyéni fejlesztését, és időben felfedezni a tehetségeket is.

Az EJMSZ véleménye szerint a kulcs a gyakorló (de digitálisan még nem kiképzett) óvodapedagógusok fejlesztésén van. Őket kell mielőbb beiskolázni, vagy adott esetben a nagyvállalati szektor mentor programjaiba bevonni, hogy sikeresen magukévá tegyék a digitális oktatás játékos módszertanát. Felkészítés után ők már profi nagykövetei lehetnek az óvodákban az algoritmikus gondolkodásnak, a robotok építésének és ezzel megteremtik az Ipar  4.0-ás világ felkészült munkavállalóit, akik nem félnek a robotoktól, hogy elveszik a munkájukat és kenyerüket, hanem tudatosan készüljenek a robotok használatára, építésére, programozására és karbantartására.

A digitálisan képzett óvodapedagógusokkal ugyanakkor nem csupán azt lehetne elérni, hogy több kisfiú kezdjen el érdeklődni a műszaki tudományok iránt, hanem azt is, hogy a kislányok is közelebb kerüljenek a technika világához. Mivel ha kiskorban „elültetjük” bennük a terület iránti lelkesedést, akkor a jövőben ők szívesebben lépnek műszaki pályára, ezzel a nemek aránya is javul a szektorban, illetve a munkaerő utánpótlás is könnyebbé, egyszerűbbé válik az elkövetkező évtizedben.

Az EJMSZ tagvállalatai révén szeretne példát is mutatni, hogyan lehet a leendő óvodapedagógusokat digitális területen hasznos, új tudásanyaghoz segíteni. Ennek megfelelően az  NI Hungary a közelmúltban a  Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának robotépítő készletet adományozott. Ezzel és a mellé biztosított képzési programmal jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy mostantól a Hajdúböszörményben frissen végzett óvónők már felkészülten, szakavatottan ismertessék meg a gyerekekkel az alapszintű digitális kompetenciákat. 

Forrás: Good Option PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés