hirdetés

Partnereink

Havi rendszeres támogatás egy éven keresztül az édesanya nélkül maradt koraszülött babáknak

hirdetés

Havi rendszeres támogatás egy éven keresztül az édesanya nélkül maradt koraszülött babáknak
Egy éven keresztül havi 100 ezer forintos támogatást kapnak most azok a koraszülöttek, akik a koronavírus miatt vesztették el édesanyjukat és maradtak édesapjukkal. Egy ilyen élethelyzetben az édesapának különösen nagy kihívás a családfenntartás, a kisbaba ellátása, ebben nyújt támogatást az Anyák az Anyákért Alapítványon keresztül eljuttatott adomány.
 
A 7 hónapos várandós édesanya hirtelen belázasodott, majd állapota alig 3 nap alatt annyit romlott, hogy lélegeztetni kellett. Az orvosok ezért császármetszést hajtottak végre, de minden igyekezet ellenére az anya még aznap meghalt, magára hagyva koraszülött gyermekét. Az édesapában, aki egy hivatalos szervnél dolgozik, azóta barátai és kollégái tartják a lelket, mert felesége beteg édesanyja az egyedüli rokona – gyakorlatilag egyedül maradt a picivel. Történetük csak egy az elmúlt időszakban a koronavírus miatt magukra maradt szülők közül.
 
A járvány második és harmadik hulláma ugyanis már a várandós kismamákat is érintette, több esetben az édesapának egyedül kellett hazavinnie koraszülöttként világra jött gyermekét a sok hétig tartó kórházi ellátás után. Erre a helyzetre reagált a Generali The Human Safety Net (THSN) elnevezésű, a haza koraszülött-ellátást támogató társadalmi felelősségvállalási programja. A program keretében adománygyűjtést is szerveztek az érintett családok részére a júliusi Generali Night Run Budapest futóversenyen.
 
"Ezeknél a családoknál egyik napról a másikra kellett a kenyérkeresőnek az újszülött gyermek egyedüli gondozójává válnia, ezért nehézséget jelent a családfenntartás. Egyrészt a kieső jövedelmet kell pótolni, ezekben az esetekben az apuka volt a kereső fél. Épp ezért biztonsági hálót szeretnénk kialakítani néhány család részére, ami a legalapvetőbb szükségletek fedezésében nyújt segítséget az első, legnehezebb évben." - mondta el Földi-Tamás Ildikó, a Generali kommunikációs vezetője, a THSN program hazai vezetője.
 
A kezdeményezéshez csatlakozott a futóversenyt szervező MaratonMan is. Idén először tették lehetővé, hogy egy emelt nevezési díjon keresztül a futók 500 Ft-tal támogathatták a közös célt, illetve az esemény helyszínén is lehetett adományozni.
 
Az összefogás eredményeként, a több mint 500 futó nevezéséből befolyt támogatásból, a futóverseny helyszínén gyűjtött adományokból, valamint a Generali alapítványa által működtetett The Human Safety Net az Újszülöttekért program által biztosított keretből három érintett család számára havi nettó százezer forintos támogatásra nyílik lehetőség egy éven keresztül.
 
Az adományt Zelcsényi Miklós, a MaratonMan versenysorozat főszervezője, Földi-Tamás Ildikó, valamint Olt Boglárka, a Generali a Biztonságért Alapítvány képviselője adták át az Anyák az Anyákért Alapítvány részére, amely a három családdal kapcsolatban áll.
 
"Egy gyermeket egyedül felnevelni önmagában is kihívás, pláne ha koraszülöttről van szó. Az apáknak egyszerre kell feldolgozniuk a társuk elvesztésének tragédiáját, a koraszülött gyermek iránti aggódást és mindeközben igyekeznek örülni gyermekük születésének. A lelki, és érzelmi dolgokon túl, sajnos rögtön az első felmerülő probléma anyagi jellegű. Egy ilyen jellegű adomány viszont azt látjuk, ad nekik egyfajta stabilitást, mely segít megbirkózni a kialakult helyzettel.  " – emelte ki Varga Zsuzsanna, az Anyák az Anyákért Alapítvány vezetője.
 
Az ügy mellett kiállt Erdei Zsolt, Madár, korábbi profi ökölvívó is, akinek két gyermeke született idő előtt, illetve Szalóki Ági énekesnő is, aki alig két hónapja adott életet első gyermekének.
Forrás: Aeffect Communications
 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 10.22.

Ma Előd napja van.

Egy teljes héten át dübörög majd az MTV Music Week országszerte

Nagyszabású zenei eseménysorozat vezeti fel országszerte több nagyvárosban a 2021-es MTV EMA popkulturális díjátadó show-t, amelyet ezúttal Magyarorsz...

  • 2021-10-21 22:18
Nyitott Magyarország első zöld KFC étterme Debrecenben

Európában is ritkaságnak számít a gasztronómiai vállalkozások közt, Magyarországon pedig még egyedülálló ebben a szektorban a KFC október 14-én Debrec...

  • 2021-10-21 13:07
Krumplileves gazdagon a hűvös napokra

Igazi őszi-téli tartalmas leves, sok zöldséggel, pirított kolbásszal és szalonnával. Tejföllel és pogácsával az igazi!

  • 2021-10-21 11:31
A Pannon Filharmonikusok írt indulót a pécsi Csörgőlabda Csapatnak

A Pannon Filharmonikusok rendkívül fontosnak tartja, hogy minden társadalmi csoport hozzájuthasson a zenehallgatás koncerttermi élményéhez. A zenekar ...

  • 2021-10-21 09:13
A Mérleg a legjobbat kell kihozza magából!

Vannak napok, amikor egy kis alázat jót tehet Önnek, és pontosan ez lehet az egyik ilyen nap. Ne feledje, az őszinteség messzire viszi a felszínesség ...

  • 2021-10-21 07:48

hirdetés

Szaftos rakott zöldség

Ha szeretnétek összedobni egy igazán krémes, szaftos rakott zöldséget, ami nem csak finom, de még egészséges is, akkor ne is habozzatok tovább, dobját...

  • 2021-10-20 23:00
A Booking.com korábbi vezetőjét igazolta egy magyar startup

Terjeszkedésének részeként új nemzetközi értékesítési igazgató csatlakozott az Everguest csapatához. A magyar turisztikai startup legújabb tagja, Neil...

  • 2021-10-20 21:41
Budapesten az MTV EMA 2021

A 2021-es MTV EMA újra élő show-ként lesz látható világszerte, november 14-én, ezúttal Magyarországról közvetítve! A Papp László Budapest Sportarénába...

  • 2021-10-20 19:30
Már a neten is nézhetőek az Inforg filmek

Az újkori magyar filmgyártás legtermékenyebb független stúdiója, a 10 évig működő Inforg tekintélyes könyvtárának emlékezetes alkotásai a netre költöz...

  • 2021-10-20 18:19
„Swimathon Pécs 2021” - Hat jó ügy, boldog résztvevők, eredményes záróesemény

A Pécsi Közösségi Alapítvány követes adománygyűjtő rendezvénye immár második alkalommal került megrendezésre városunkban, idén végre a Hullámfürdőben....

  • 2021-10-20 16:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés