hirdetés

Partnereink

Mikor álljon fel a baba?

hirdetés

Mikor álljon fel a baba?

Az átlagos 9-12 hónapos kor közötti felállástól lehetnek eltérések mindkét irányban, de alapvetően nem az időpont a fontos, hanem a fejlődési állomások üteme: az átfordulást (oldalra, hasról hátra, hátról hasra) követi a kúszás, ezt a mászás, a mászást a felülés és a feltérdelés és ezt követi a felállás. Néhány baba már a kúszásból felül és feltérdel, majd feláll - ez nem probléma.

Gond, ha korábban áll fel a baba? Nem, nem lesz görbe a lába ettől, amitől többen tartanak. Ennek azonban az az előfeltétele, hogy előtte a többi mozgást már végezte a baba, azaz kúszott, mászott, feltérdelt.

hirdetés

A nagyon korán, akár fél éves kor előtt felálló babák többsége azonban nem térdelésből áll fel, korábban soha nem térdelt, hanem karizomból kapaszkodó segítségével húzza fel magát fekvő helyzetből. Ennek az oka az izomtónus szabályozásának éretlensége. Előfordulhat, hogy hypotónia áll a háttérben vagy más módon tér el az izomtónus a szokásostól, tehát ilyen esetben mindenképpen érdemes korai fejlesztő szakemberhez fordulni. Bár a köztudatban az él, hogy csak akkor van gond, ha a baba mozgása a szokásostól lassabban fejlődik, egyes mozgások átlagosnál gyorsabb megjelenése is jelezhet problémát. Nyilván nem kell azonnal az orvoshoz rohanni, ha a 4-5 hónapos babánk egyszer felállt, ebben a korban sokszor meglepik a gyerekek a szüleiket egy-egy pillanatnyi kis újdonsággal, amit aztán nem gyakorolnak tovább. Néhány rövid alkalomtól nem lesz semmi baja a babának.

Szakemberhez kell viszont fordulni, ha:
– a felállást rendszeresen gyakorolja a kicsi és
– hosszasan álldogál, viszont leülni még nem tud és ezért elesik,
– állás közben elfárad, remegni kezd a lába,
– túl mereven tartja a lábát, feszíti ilyenkor,
– mindig fekvő helyzetből húzza fel magát a baba,
– nem jelentkeztek a felállás előtt a mozgásfejlődés egyéb fázisai (különösen a feltérdelés és legalább a kúszás).

A probléma tehát nem a gyorsasággal, hanem a fejlődés eltérő ütemével van, ami miatt a babának nem fejlődtek ki azok az izomcsoportjai és készségei, amiknek a segítségével az állás teljesértékű mozgásfejlődési állomás lehet a számára.

Forrás: kismamablog.hu

Fotókredit: Harbula Andrea

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés