hirdetés

Partnereink

Covid-árvák is száguldozhattak az év egyik legnagyobb raliján

hirdetés

Covid-árvák is száguldozhattak az év egyik legnagyobb raliján

PCR-teszt, long-covid, védettségi igazolvány és karanténdepresszió - ezeket a szavakat már megszokhattuk az utóbbi két évben, azonban sajnos van egy új kifejezés, ami egyre több emberre alkalmazható: covid-árva.

Az Áder János köztársasági elnök által életre hívott Regőczi István Alapítvány eddig ezer olyan fiatallal vette fel a kapcsolatot, akinek legalább az egyik szülője a koronavírus okozta betegségben vesztette életét. És valószínűleg ennél sokkal magasabb a magyar covid-árvák száma. Ők azok, akik most karácsonyoztak először édesapjuk vagy édesanyjuk nélkül. Számukra nem volt áldott az ünnep.

hirdetés

Éppen ezért néhány ralirajongó magyar vállalkozó úgy döntött, hogy összefog és az ünnepek alatt élményautózással lepi meg a fiatalokat, hogy néhány percre megfeledkezhessenek a veszteségükről. Erre kitűnő alkalomnak bizonyult az év egyik legnagyobb és legőrültebb autóversenye, a három napos Szilveszter Rallye. Ez az a verseny, amelyen a vagyonokat érő túraautók mellett rajthoz állnak a végletekig tuningolt Trabantok is, a lelátókon pedig a benzingőz szerelmesei tombolnak a fagyos szélben.

A jótékonysági rendezvény szervezői be is nevezték a 18 éven felülieket, így a Speedy Motorsport pilótái, Horváth Norbert és Szíjj Zsolt egy-egy körre ideiglenes navigátorokat kaptak. A fiatalok pedig élesben próbálhatták ki magukat a gyorsasági futamokon. Az egyik mitfahrer a 19 éves Szatványi Zoltán lett, aki mindig is szerette az autókat és az volt az álma, hogy versenyző legyen. Egy éve vesztette el az édesapját, nemsokkal azután, hogy ő maga tűdőátültetésen esett át.

Persze a kisebbek sem maradtak ki a száguldásból. Őket egy kis gumiégetésre vitték el a versenyzők a környező utakon. Aki pedig nem vágyott arra, hogy a pulzusa az egekbe szökjön a csapat sátrában üthette el az időt dedikálással vagy raliszimulátorral. Az esemény főszponzorának, a Pizza Forténak hála pedig meleg teából és pizzából sem volt hiány. A legtöbb gyerek, akivel beszélgettünk egyetértett abban, hogy ez volt számukra az év legemlékezetesebb napja és az első alkalom, amikor nem a gyászra gondoltak.

A Regőczi István Alapítvány eddig több mint 150 millió forinttal támogatta a covid-árvákat, jövőre pedig egy jogi és pszichológiai segítőközpontot is létre fog hozni.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés