hirdetés

Partnereink

Vágjuk-e a baba haját?

hirdetés

Vágjuk-e a baba haját?

Mint a hajszín a haj sűrűsége is örökletes. Később persze felnőttként alkalmazhatunk trükköket. Léteznek most már ilyen, olyan hajdúsító készítmények. Azonban ezek is csak optikai dúsítást okoznak. Magát a haj tömegét nem fogják növelni (itt most nincs szó a hajpótlásról, mert ma már az is bevett dolog).

A hajszín nagyban összefügg a haj sűrűségétől is. Hisz a szőke hajszál a legvékonyabb, ezt követik a sötétek – barnák, feketék – majd pedig a legerősebb és legvastagabb a vörös haj.
Ha a családban mindenki vékony szálú és „kis” tömegű hajjal rendelkezik, ne várjuk, hogy gyermekünk majd combnyi vastag lófarkat fog hordani.

hirdetés

A legtöbb kisbaba hajjal születik. Ez azonban babahaj, melyet le fog váltani. Ilyenkor kerülnek elő a szüleink emlékei közül a kis dobozkákban, zacskókban vagy papírlapocskákon felragasztott hajtincseink. J Ezeket a gyermek néhány hónapos korára elveszíti. Persze nem feltétlenül fogod ezt észrevenni, mert ne úgy képzeld el, hogy reggelre a párnácskáján ott a régi haja. Ez folyamatosan váltódik.

A kislányok haja jobban növekszik, míg a kisfiúké, inkább hátul kezd dúsulni. Az ő kis kobakjuk teteje sokáig pihe hajas maradhat.

Az első évben elég a lányoknak, ha elgumizzuk. Azt hiszem úgyis minden lányos anyuka álma, hogy édes kis csatocskákkal tűzi tele babája haját. Ilyenkor jelennek meg a lányok fején a kis pálmafák is.

Azonban a fodrászok véleménye is az, hogy a hajvágás nem függ össze a későbbi hajdúsulással. Tehát ha zavaró a baba haja, kicsúszik a csatocska stb. Nyugodtan vágd le.

Az első hajvágásnál helyezd az öledbe a babát, kössed le valamivel a figyelmét és egy másik ember óvatosan vágja le a zavaró részeket. Ezt megteheted száraz hajon, hisz ez kb. egy perces mutatvány lesz. Egy körömvágás tovább tart.

Persze mindenek előtt, magyarázd el a picinek, hogy mit fogsz csinálni. Ha netán apa otthon vágja a haját – sokan nyírógéppel teszik ezt – mutassátok meg neki. Had segítsen apának – mármint az ottléttel, azért a kezébe ne adjátok -, de nézze végig mi történik.

Ha már tud ülni, akkor a székben is megoldhatjátok. Ez lehet az utazó ülés vagy az etetőszék. A technika ugyanaz.

2 éves kora körül, már fodrászhoz is viheted. Most már a fodrászatok fel vannak készülve baba érkezésére is – azért előtte beszéld le, hogy ebben azért biztos legyél -, tehát van babaszékük illetve fel tudják emelni annyira a fodrász széket, hogy a baba lássa magát a tükörben.

Az első fodrász előtt egy gyors hajvágásra elkísérhet téged is – kísérettel – a fodrászhoz, hogy megismerkedjenek. Vagy az első fodrász találkozó még csak barátkozás legyen.

Vigyetek játékokat, ez leköti majd mind a várakozás, mind pedig a nyírás alatt is.

Forrás: Kisbabanapló

Fotó: iStock

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés