hirdetés

Partnereink

Cukormentes diétára váltott a Zaporozsec

hirdetés

Cukormentes diétára váltott a Zaporozsec

Az erdélyi No Sugar lesz a vendég a Zaporozsec idén utolsó fővárosi koncertjén október 30-án az Akvárium Klubban. 

Ez az első alkalom, hogy a két együttes közösen lép fel, és végre élőben is hallhatjuk Bence és a No Sugar énekesnőjének duettjét, a Petőfi Rádió Top 40-es listavezető slágerét, az „Összeér" -t. „Nagyon örültünk a felkérésnek, határon túli magyar együttesként nagyszerű lehetőség számunkra, hogy a budapesti közönség elött zenélhetünk; mindezt egy olyan remek csapat meghívottjaként, mint a Zapo" - mondja a No Sugar énekese, Lívia. „A lezárások után nagyon jó érzés volt újra élőben, tömegek elött fellépni. Az ország minden pontján hatalmas szeretettel fogadtak minket a rajongók. Friss hangzást hozott a zenénkbe Werderits Ivett énekesnő, aki ebben az évben minden koncertünkön fellépett velünk. Az eddigi koncerteken csak négy dalban énekelt, de az Akvárium Klubban már az összesben fog vokálozni." -meséli Varga Bence a Zaporozsec énekes-gitárosa.

hirdetés

Elmondta, hogy a koncertre látogatok a korábbi kedvencek mellett, két teljesen új dalt is hallhatnak majd, de a címüket nem árulta el. „Nagy izgalommal készülünk a budapesti bulira, reméljük, hogy itt is hasonlóan jó fogadtatásban lesz részünk, mint a többi helyszínen és ez a fellépés méltó lezárása lesz egy sikeres koncertsorozatnak. Nemsokára megjelenik az új lemezünk, amelyen többek között a Te vagy egyedül, a Nyomodban, a Csak semmiség és a Találj rám című számok szerepelnek majd." – mondja Bence.

Forrás: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés