hirdetés

Partnereink

Már a neten is nézhetőek az Inforg filmek

hirdetés

Már a neten is nézhetőek az Inforg filmek

Az újkori magyar filmgyártás legtermékenyebb független stúdiója, a 10 évig működő Inforg tekintélyes könyvtárának emlékezetes alkotásai a netre költöztek.

A Muhi András által alapított és 2000 – 2010 közt vezetett produceri iroda több mint 200 saját művet számláló, kisfilmekből, dokumentumfilmekből, animációkból, nagyjátékfilmekből és tévéfilmekből álló, gazdag gyűjteményének válogatásához, mostantól a www.inforgfilm.org oldalon lehet hozzáférni, kiváló minőségben. A honlap a Ferenczy Múzeum Centrum szervezésében, a szentendrei MűvészetMalomban nyílt, A kísérletezés szabadsága című, 2022. január 9-ig nyitva tartó kiállításnak köszönhetően jött létre. A portál rengeteg hasznos, érdekes háttérinformációt nyújt, illetve széles betekintést kínál a stúdió páratlanul gazdag filmtermésébe, alkotói közösségébe, így azon többek közt megtekinthető Enyedi Ildikó kisjátékfilmje, az Első szerelem, az Oscar-díjas Saul fiát jegyző Nemes Jeles László bemutatkozó rendezése, a Türelem, vagy Mundruczó Kornél korai remeke, a Rövid ideig tartó csend.

hirdetés

Az Inforg nagyjátékfilmjei is helyet kaptak ezen a felületen, így szintén újranézhető Fligauf Benedek három, fesztiválsikert arató alkotása, a Rengeteg, a Dealer, illetve a Tejút. Mellettük ott található a kínálatban Till Attila rendezése, a Pánik, valamint Gigor Attilától A nyomozó, A fény ösvényei Mispál Attilától és Vranik Roland emlékezetes Fekete keféje. Természetesen Bodó Viktor, Felméri Cecília, Iványi Marcell, Kálmánchelyi Zoltán, Stefanovics Angéla, Végh Zsolt, Kenyeres Bálint, Muhi András Pires, illetve Szaladják István munkái sem hiányoznak a palettáról.

A filmnézés mellett a honlapon a kiállítás virtuálisan is bejárható. Az audio guide-ra kattintva végig lehet menni a tárlaton a kurátor, Iványi-Bitter Brigitta PhD kísérőszövegét hallgatva. Továbbá az oldalon a rendezőkkel készített interjúk, valamint a filmekkel elnyert rangos díjak, moziplakátok és a produceri iroda emblematikus relikviái is megtekinthetőek.

Az www.inforgfilm.org honlapot Pál Rebeka, illetve Marcell Jósefsson tervezte és készítette.

Forrás: Good Option PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés