hirdetés

Partnereink

Kialakult a Virtuózok V4+ nemzetközi mezőnye

hirdetés

Kialakult a Virtuózok V4+ nemzetközi mezőnye

Nagy szeretettel, csodálattal és lenyűgözve hallgatták a magas színvonalú előadásokat a Virtuózok V4+ zsűritagjai a Duna Televízió komolyzenei tehetségkutatójának magyarországi válogatóján. A második adásban, amellett hogy újabb fiatal zenészek mutatkoztak be, kiderült melyik négy ifjú tehetség képviselheti hazánkat a nemzetközi mezőnyben.

A második hazai válogatóval folytatódott pénteken este a Duna Televízión a Virtuózok V4+. A klasszikus zenei tehetségkutató immár második éve nemzetközi színtéren ad lehetőséget a fiatal zenészeknek a bemutatkozásra és szakmai fejlődésre. A műfajában egyedülálló műsor idén a visegrádi négyek mellett Horvátország részvételével jött létre.

hirdetés

A több száz jelentkező közül az itthoni nyílt meghallgatásra mindössze ötvenen jutottak be, akik a hazai zsűri előtt mutathatták meg tehetségüket. A második válogatóban is a hazai komolyzene jövőjét jelentő fiatalok váltották egymást a színpadon, nehéz helyzet elé állítva a zsűri tagjait, akiknek ki kellett választaniuk azt a négy tehetséget, akik a nemzetközi elődöntőkön képviselik Magyarországot. A sokoldalú tálentumot, az élmény alapú művészeti teljesítményt keresve végül sikerült kiválasztani a négy továbbjutót, akikkel személyesen, meglepetésként közölte a hírt a zsűri egy-egy tagja.

Magyarországot a 12 éves zongorista, Kádár Viktória, a 13 éves marimbán játszó Braun Áron, a 17 éves klarinétos Mészáros Jázon és a 18 éves gitárvirtuóz, Oláh Vilmos képviseli a nemzetközi mezőnyben. Átadták továbbá a legjobb zenetanárnak járó díjat. Az 1 millió forinttal járó elismerést Perényi Eszter Kossuth-, Liszt Ferenc- és Bartók-Pásztory-díjas, Érdemes Művész, hegedűművész vehette át. A zsűri kiválasztott további öt fiatalt, akik kiemelkedő teljesítményükért különdíjat, pénzjutalmat, illetve a Kis Virtuózok Alapítvány jóvoltából egy fellépési lehetőséget is kaptak. A különdíjasok a nemzetközi fordulók szuperzsűrijével is találkozhattak, hiszen Maestro Plácido Domingo adta át nekik az elismerést.

Az első adásban a cseh és lengyel válogató, ezúttal pedig a horvát és a szlovák műsor tehetségeit ismerhették meg a nézők és kiderült az is, ezekből az országokból mely négy virtuóz jutott tovább. Ezzel pedig kialakult a Virtuózok V4+ 20 fős mezőnye. Velük folytatódik a tehetségkutató verseny. Hogy ki lesz Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Horvátország jövőbeli komolyzenei reménysége, a Virtuózok V4+ döntőjében derül ki december 17-én.

A Virtuózokkal kapcsolatos minden információ megtalálható a műsor weboldalán, ahol az adás is újranézhető.

Forrás: MTVA, Fotókredit: Kaszner Nikolett

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 01.20.

Ma Fábián, Sebestyén napja van.

Cinnabon, az amerikai fahéjas csiga

Ennek a finomságnak a láttán biztosan összefut majd a nyál a szádban! A cukorbevonattal nyakon öntött fahéjas tekercs az amerikai péksüteménylánc, a C...

  • 2022-01-20 12:00
A Nyilasnak is kell az énidő

Ahhoz, hogy élvezze a dolgokat, fontos, hogy hasznosnak érezze magát. De joga van szórakozni csak a móka kedvéért. Mindaz, amit szabadidejében tesz, n...

  • 2022-01-20 10:29
Egri Péter: Kiváltságos helyzet A DAL 2022 zsűrijében lenni

Új zsűritagokkal folytatódik a Dunán az ország dalválasztó műsora, A DAL. A könnyűzenei seregszemle ítészei közé – Mező Misi és Ferenczi Gyuri párosáh...

  • 2022-01-20 09:14
Barátság szakítás után? 8 híresség, aki meghívta exét az esküvőjére

Ezek a hírességek mind úgy döntöttek, meghívót küldenek volt szerelmüknek is.

  • 2022-01-20 08:00
Tejfölös csirke rozmaringgal és kakukkfűvel

Finom, krémes, zöldfűszeres tejfölös csirke, ami pillanatok alatt elkészíthető, és a gyerekek is imádják! Nagy kedvenc lehet a te családodban is, prób...

  • 2022-01-20 06:47

hirdetés

Kiemelkedő árbevételre számít az Accent Hotels egyes szállodáiban az idén

Az Accent Hotels szállodaüzemeltető várakozásai szerint 2022-ben hotelei egy részében a foglaltság éves átlagában már elérheti, a bevétel pedig jócská...

  • 2022-01-19 22:00
Ártalmas mennyiségű alkoholt iszik otthon több millió brit

Angliában nyolcmillió ember olyan sok bort, sört vagy röviditalt fogyaszt otthon, amely már káros az egészségére.

  • 2022-01-19 20:00
Jason Momoa újra szingli! Bejelentette, válik feleségétől

A két híresség közös nyilatkozatban írt arról, hogy mostantól külön folytatják.

  • 2022-01-19 17:48
Közönségkedvenc dallal és videoklippel indította az évet Adele

Vadonatúj videoklippel indította az évet Adele. Az Oh My God dala a közönségének egyik kedvence volt a 30 c. lemezéről.

  • 2022-01-19 16:23
Perrie Edwards készül a szólókarrierjére

Eminem csapatával készül a szólókarrierjének beindítására a Little Mix énekesnője, Perrie Edwards.

  • 2022-01-19 14:40

Minden cikk

hirdetés

hirdetés