hirdetés

Partnereink

"Azt hiszik, bármit megtehetnek" - politikusok, akik tesznek a Covid-szabályokra

hirdetés

"Azt hiszik, bármit megtehetnek" - politikusok, akik tesznek a Covid-szabályokra

Most éppen Boris Johnson fejét követelik részben párttársai is, amiért a járvány idején a miniszterelnöki rezidencia hátsó kertjében két összejövetelen is részt vett. Johnson azonban nincs egyedül: többek közt német, osztrák, katalán és magyar politikusról is kiderült már: szerintük a szigor csak a többiekre vonatkozik.

"Ez a viselkedés azt jelzi számomra, hogy azt hiszik, bármit megtehetnek és a többieknek azt kell tenniük, amit mondanak" - fakadt ki egy brit konzervatív politikus, miután kiderült, hogy miniszterelnöke a jelek szerint önmagára és közvetlen környezetére nem vonatkoztatta a mindenki más számára kötelező járványügyi szigort. Johnson azonban nem az első tetten és kettős mércén ért európai politikus: többekről is kiderült már eddig, hogy bár vizet prédikálnak, de bort isznak.

hirdetés

Emlékezetes Dominic Cummings, Johnson jobbkezének és főtanácsadójának esete. 2020 márciusában feleségével együtt Londonból szülővárosába, Durhambe utazott, annak ellenére, hogy mindketten egyértelmű Covid-tüneteket mutattak. A botrány Cummings állásába került. Németországban az azóta pénzügyminiszter Christian Lindner, FDP-elnökről került elő egy fotó, amelyen ő és élettársa bensőségesen ölelkezik a belarusz tiszteletbeli konzullal. Lindner később bocsánatot kért "emberi hibájáért".

Tavaly decemberben pedig Markus Söder bajor miniszterelnök két minisztere és három másik országgyűlési képviselő is együtt ebédelt egy étteremben, száj- és orrvédelem nélkül és az akkor hatályos távolságtartási szabályokra is fittyet hányva. 2020-ban Sebastian Kurz volt osztrák kancellárnak is bocsánatot kellett kérnie amiatt, hogy nem viselt védőmaszkot egy német határ közeli faluban, amikor emberek közé vegyült.

"Én vagyok Badalona polgármestere" - kiabálta a katalán szocialista politikus, Alex Pastor tavaly májusban, amikor a rendőrség megállította, mert a járvány tetőfokán, országos lezárás idején alkoholos befolyásoltság alatt Barcelona belvárosában autózott. A polgármester az éjszakát a rendőrőrs cellájában töltötte, másnap pedig bejelentette lemondását.

Sana Marin finn miniszterelnök tavaly decemberben kényszerült bocsánatkérésre, miután nem tartotta magát a koronavírus-járványra vonatkozó ajánláshoz. A kétszer beoltott, 36 éves politikus úgy töltötte egy szombat este úgy maradt egy helsinki éjszakai klubban, hogy tudta, hogy előzőleg kapcsolatba került egy miniszterrel, akinek pozitív lett a koronavírus-tesztje. Marin először azzal védekezett, hogy miután a hírrel a bárban felhívták, államtitkára tanácsát követte, illetve, hogy a hivatalos munkahelyi telefonjára eltérő tanácsokat küldtek, később viszont elismerte, hogy azokat duplán is ellenőriznie kellett volna.

Erna Solberg volt norvég miniszterelnököt 2000 eurós pénzbírsággal sújtották, mert 2021. februárjában, a 60. születésnapja alkalmából rendezett találkozóval megszegte a nyilvános összejövetelekre vonatkozó korlátozásokat. Akkoriban maximum 10 személy vehetett részt egy összejövetelen, ők pedig összesen 14-en ünnepeltek. "Nagyon sajnálom. Számomra ez egy kínos helyzet, de elsősorban azért vagyok szomorú, mert tudom, hogy különösen jó példát kellene mutatnom" - mondta Solberg.

Az Európai Unió korábbi kereskedelmi biztosa, Phil Hogan azért mondott le tisztségéről, mert 2020 augusztusában Írországban részt vett egy nyolcvanfős gálavacsorán, illetve többször látták egy golfklub nyilvános éttermében is miután külföldről tért haza, ami miatt 14 napra karanténba kellett volna vonulnia.

Csehországban Andrej Babis akkori miniszterelnök lemondásra szólította fel Roman Prymula egészségügyi minisztert, miután kiderült, hogy egy étteremben vacsorázott, holott zárva kellett volna tartaniuk, és csak elvitelre adhattak volna ki rendeléseket. Prymula nem volt hajlandó lemondani, de később elnézést kért a történtekért.

Magyarországon és Európában azonban leginkább Szájer József néppárti képviselő 2020-as brüsszeli ügye keltett figyelmet, több okból is. Egyrészt résztvett egy illegális meleg szexpartin, megszegve a szigorú belga karanténszabályokat, másrészt a buliból a rendőrök elől egy ereszcsatornán mászott le, végül még drogot is találtak a hátizsákjában.

Antoni Gutiérrez-Rubí kommunikációs szakértő az Euronewsnak úgy fogalmazott: a politikusokkal szemben egyetlen megdönthetetlen elvárás van: "Megérdemlik a bizalmunkat, és azt hitelesség és teljesítmény formájában adják vissza nekünk. Példamutató politikusokat követelünk. Mindig. Főként azért, mert a közhivatalt betöltő embereknek nagyobb a felelősségük."

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés