hirdetés

Partnereink

Hétfőn kezdődik az ingyenes online japán filmfesztivál

hirdetés

Hétfőn kezdődik az ingyenes online japán filmfesztivál

Az elmúlt évek japán filmterméséből 20 alkotást láthatnak az érdeklődők a JFF Online Japán Filmfesztiválon február 14. és  27. között.

A fesztivál során az ország egész terülen eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal ingyenesen tekinthetőek meg a filmalkotások. A Japán Alapítvány Budapesti Irodája rendezésében megvalósuló fesztivál idei kínálatában szerepel többek között Kuroszava Akira A vihar kapujában című klasszikusa, az Awake című kortárs alkotás, valamint Japán egyik legígéretesebb női rendezője, Nisikava Miva a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált és számos nemzetközi fesztiváldíjat nyert Szabad levegőn című filmje - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

hirdetés

A fesztiválon a nagy népszerűségnek örvendő friss alkotásoktól kezdve az animéken és klasszikusokon át a japán gasztronómiai és harcművészeti dokumentumfilmekig 2022-ben is számos kiemelkedő művet láthatnak az érdeklődők. A filmvetítések mellett online előadások és beszélgetések is színesítik a programot.

A Szabad levegőn című filmben Mikami, egy volt jakuzatag 13 év után szabadul a börtönből. Szeretne tiszta lappal indítani, de vajon képes lesz-e megvetni a lábát a társadalomban? A főszerepet játszó Jakuso Koudzsi az egyik legnevesebb kortárs színész Japánban.

A fesztiválon látható Mio szakácskönyve című alkotás az Edo-korban játszódik. A 17-től a 19. századig tartó 200 év a kulturális virágzás ideje volt Japánban. Az izgalmas történeten túl a filmkockákon megjelenő aprólékosan elkészített ételek e korszak esszenciáját jelenítik meg  - áll a közleményben. Mint írják, a Japánban óriási sikert aratott, 400 évvel ezelőtt játszódó Az úszó vár történelmi film azokról, akik bölcsességükkel, bátorságukkal és népük iránti szeretetükkel felfegyverkezve szamurájként kiállnak méltóságukért.

Az Awake című felnőttéválás-történet egy megtörtént eseményeken alapuló dráma, amely egy profi sógijátékos és egy sógiszoftver-fejlesztő sorsdöntő csatáját mutatja be. A fesztiválon bemutatják az Arisztokraták című alkotást is. Az elgondolkodtató dráma a mai japán nők életéről szól.

A Szeretete felmelegíti a fürdővizet című felemelő drámában a lányát egyedül nevelő Futaba mikor megtudja, hogy halálos beteg, elkezdi a családi titkokat felszámolni. A Médium című spirituális és humanista dráma a halál feldolgozásáról és a gyásszal való megküzdésről szól - írják a közleményben.

Az Ozland - Varázslat a mosolyfakasztásra című vígjáték egy vidámparkban játszódó szenvedélyes fejlődéstörténet, míg az Ito egy család történetén keresztül a tokiói szubkultúra sajátos eleme, a "maid cafe" kultúrába is bepillantást nyújt.  Mint írják, az EVE idő című megható animációban felmerül a kérdés, hogy van-e lelkük a robotoknak, míg a világ legnagyobb fesztiváljain nagy sikerrel bemutatott Fordított Patema című formabontó egészestés animációban a dolgok az "égbe esnek" és a "földről szállnak".

A fesztivál részletes programja itt olvasható, ahol az esemény ideje alatt minden nap elérhető mind a húsz alkotás.

Forrás: MTI

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés