hirdetés

Partnereink

Lerobbantják a zsírt Molnár Anikóról

hirdetés

Lerobbantják a zsírt Molnár Anikóról

Szó szerint lerobbantják az egykori Nagy Ő-ről a zsírt egy újfajta eljárással, aminek hamarosan aláveti magát.

A Bors azt írja, Molnár Anikó egy remek, eddig kevesek által alkalmazott eszközt vet be a zsírpárnái ellen, méghozzá a plazmagömböket. A lap által megszólaltatott orvos szerint ráadásul ő lehet az első, akin az eljárást kipróbálják.

hirdetés

Magyarországon Anikó lehet az első, aki ilyen módon szabadul meg a felesleges zsírsejtektől –mondta Dr. Szabó Szilárd – Egy plazma gömb jelenik meg a zsírszívó végén, fél négyzetméteres gömb területen robbantja szét a zsírsejteket, és mivel hőt is ad le, így a bőr feszességére is jó hatással van.

Állítólag a 37 éves híresség már vagy 20 kilótól megszabadult egy kamudiéta csodadiéta révén, de abbahagyta, mivel nem volt elégséges ideje foglalkozni vele, valamint a súlyos migrénes fejfájása is hozzájárult ehhez. Kiderült, hogy önsörfőző-szindrómában szenved – ez a vicces neve ellenére valóban létező betegség –, ennek következtében viszont le kellett mondania a cukorról, mivel azt szervezete nem tudja rendesen feldolgozni.

Érdekes ellentmondásra hívnánk itt fel a figyelmet, hiszen ezt a betegséget kizárólag low-carb, azaz alacsony szénhidráttartalmú táplálkozással lehet tünetmentessé tenni, azaz amennyiben Anikó valóban így táplálkozna, folyamatosan fogynia kellene, illetve nem lenne szüksége zsírrobbantásra.

Anikó azt mondja, hiába adott le közel húsz kilót az elmúlt négy hónapban, úgy érzi, ez a módszer további hirtelen súlyvesztést okozhat majd nála. „A családunk genetikailag úgy van kódolva, hogy a hasunkra szedünk fel először” – mondta a Borsnak a 37 éves pomázi nő. – A saját vállalkozás és a kutyamentés mellett nem nagyon marad időm a sportra, és amikor az egyik barátnőm említette ezt a módszert, egyből tudtam, hogy ki kell próbálnom. Csak helyi érzéstelenítésben végzik majd a beavatkozást, így külön öröm, hogy végig nézhetem az egészet – mesélte a Borsnak Anikó.

Bővebben Molnár Anikóról

1975 szeptember 18-án született Szentendrén Molnár Anikó. Az általános iskolát Pomázon végezte el, a gimnáziumot pedig Óbudán, a gimnázium elvégzését követően kipróbálta az ingatlanügynökségi szakmát, felszolgálót valamint a számlázót. 2000-ben szerepelt a meseautó című filmben, amiben Vera barátját játszotta. 2003-ban sikerült bejutnia a Való Világ 2-ik szériájába, amit nem sokon múlott, hogy megnyerjen. 2004 tavaszán Nagy Ő lett, sokan így ismerik, nevezik a mai napig. Azóta legtöbbször a magánélete problémás története végett került a címlapokra. A két reality show-t követte több kisebb tévés megjelenés is. Eztán külföldre utazott, hogy tanuljon. Los Angelesbe költözött, ahol a Fashion and Makeup Academy-n szerzett sminkmesteri diplomát. Utána Hollywoodba utazott és a Cinema Makeup School-ba járt, itt megkezdte a smink-és maszkmesteri képzését. A tanulás mellett munkát vállalt kezdőfilmes rendezők filmjeiben. Még mielőtt Magyarországra vissza tért volna elvégezte a Huntington Academy of Permanent Makeup iskoláját, ahol smink-, és orvosi tetoválást tanult.

Eddig háromszor is megjelent a magyar Playboy újságban. Az elhíresült "Érzelem nélküli" szexshowban is láthattunk Angelo-val, ez az Erotika Kiállításon debütált. Molnár Anikó azt akarná, hogy ha kicsit komolyabb dolgok jutnának az emberek eszébe a nevéről. Ezért döntött úgy, hogy könyvet ír, melynek címe: Teljes melldobással.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés