hirdetés

Partnereink

Vége lehet tavaszra a járványnak a német egészségügyi miniszter szerint

hirdetés

Vége lehet tavaszra a járványnak a német egészségügyi miniszter szerint

Kezdete után két évvel, 2022 tavaszán érhet véget Németországban a koronavírus-járvány a szövetségi kormány egészségügyi minisztere szerint.

Jens Spahn egy szerdai lapinterjúban elmondta, hogy jövő tavasszal alakulhat ki az új típusú koronavírussal szembeni közösségi immunitás, amely véget vet a járványnak.

hirdetés

"Ha nem jelenik meg olyan új vírusváltozat, amely ellen nem hatékony a védőoltás, akkor tavasszal túl leszünk a világjárványon és visszatérhetünk a normalitáshoz." - mondta a kereszténydemokrata (CDU) politikus az Augsburger Allgemeine című lapnak. Kiemelte, hogy nagyon valószínűtlen az oltóanyagoknak ellenálló variáns kialakulása. Mint mondta, az egyetlen kérdés az, hogy a közösségi immunitást az oltási kampány vagy a fertőzés révén érik-e el. "A védőoltás mindenképpen a biztonságosabb út" – jelentette ki.

Aláhúzta, hogy a vakcina nemcsak a beoltott egyént, hanem a környezetét is védi. Minél magasabb az átoltottság és minél alacsonyabb a fertőzési arány, annál jobban meg lehet védeni azokat is, akiket még nem lehet beoltani, köztük a 12 éven aluli gyerekeket - mutatott rá Jens Spahn.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok egy sor eszközzel igyekeznek új lendületet adni az oltási kampánynak. Az előző héten országos oltási akcióhetet szerveztek, több ezer helyszínen, például bevásárlóközpontokban állítottak fel ideiglenes oltópontokat, hogy az emberek minél kevesebb ügyintézéssel, kellemetlenséggel és időráfordítással hozzájuthassanak a vakcinához. Az akció révén mintegy félmillió embert oltottak be.

Az oltási hajlandóság növelését szolgáló közvetett eszközök közé tartozik az az október 11-től életbe lépő rendelkezés, miszerint megszűnik a SARS-CoV-2 gyorsteszt-szolgáltatás ingyenessége az oltástól elzárkózóknak.

Nem kapnak táppénzt az oltatlanok

Szerdán a szövetségi kormány és a tartományok szakpolitikai fórumán, az egészségügyi miniszterek konferenciáján arról állapodtak meg, hogy november 1-jétől nem pótolják közpénzből mindazok kieső fizetését, akik azért kerülnek karanténba, mert nem rendelkeznek teljes oltással, holott az életkoruk és az egészségi állapotuk alapján beadathatták volna a vakcinát.

Az oltás továbbra is önkéntes, de a méltányosság elve megköveteli, hogy aki beoltathatná magát, de úgy dönt, hogy ezt mégsem teszi meg, az "vállalja a felelősséget a következményekért, beleértve a pénzügyi költségeket" - nyilatkozott Jens Spahn a tanácskozás után.

A szövetségi kormány szerdai összesítése szerint a 271 napja tartó oltási kampányban 106,1 millió adag vakcinát adtak be. Legalább egy adagot a lakosság 67,4 százaléka - 56 009 980 ember - kapott, teljes oltással a lakosság 63,4 százaléka - 52 723 861 - ember rendelkezik.

A német sajtóban idézett szakértők szerint legalább 75 százalékos átoltottság szükséges a nyáron indult negyedik hullám megfékezéséhez. A járvány megállításához jóval nagyobb, a 12-59 éves korosztályban 85 százalékos, a hatvan felettieknél 90 százalékos átoltottság kellene.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 10 454 új fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ez csaknem húsz százalékkal kevesebb az egy héttel korábbi 12 455-nél. Az új esetekkel együtt 4 160 970 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban a járvány tavaly kora tavaszi kezdete óta. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 71 halálesetet regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 93 123-ra emelkedett.

Forrás: Egészségkalauz.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 10.22.

Ma Előd napja van.

Egy teljes héten át dübörög majd az MTV Music Week országszerte

Nagyszabású zenei eseménysorozat vezeti fel országszerte több nagyvárosban a 2021-es MTV EMA popkulturális díjátadó show-t, amelyet ezúttal Magyarorsz...

  • 2021-10-21 22:18
Nyitott Magyarország első zöld KFC étterme Debrecenben

Európában is ritkaságnak számít a gasztronómiai vállalkozások közt, Magyarországon pedig még egyedülálló ebben a szektorban a KFC október 14-én Debrec...

  • 2021-10-21 13:07
Krumplileves gazdagon a hűvös napokra

Igazi őszi-téli tartalmas leves, sok zöldséggel, pirított kolbásszal és szalonnával. Tejföllel és pogácsával az igazi!

  • 2021-10-21 11:31
A Pannon Filharmonikusok írt indulót a pécsi Csörgőlabda Csapatnak

A Pannon Filharmonikusok rendkívül fontosnak tartja, hogy minden társadalmi csoport hozzájuthasson a zenehallgatás koncerttermi élményéhez. A zenekar ...

  • 2021-10-21 09:13
A Mérleg a legjobbat kell kihozza magából!

Vannak napok, amikor egy kis alázat jót tehet Önnek, és pontosan ez lehet az egyik ilyen nap. Ne feledje, az őszinteség messzire viszi a felszínesség ...

  • 2021-10-21 07:48

hirdetés

Szaftos rakott zöldség

Ha szeretnétek összedobni egy igazán krémes, szaftos rakott zöldséget, ami nem csak finom, de még egészséges is, akkor ne is habozzatok tovább, dobját...

  • 2021-10-20 23:00
A Booking.com korábbi vezetőjét igazolta egy magyar startup

Terjeszkedésének részeként új nemzetközi értékesítési igazgató csatlakozott az Everguest csapatához. A magyar turisztikai startup legújabb tagja, Neil...

  • 2021-10-20 21:41
Budapesten az MTV EMA 2021

A 2021-es MTV EMA újra élő show-ként lesz látható világszerte, november 14-én, ezúttal Magyarországról közvetítve! A Papp László Budapest Sportarénába...

  • 2021-10-20 19:30
Már a neten is nézhetőek az Inforg filmek

Az újkori magyar filmgyártás legtermékenyebb független stúdiója, a 10 évig működő Inforg tekintélyes könyvtárának emlékezetes alkotásai a netre költöz...

  • 2021-10-20 18:19
„Swimathon Pécs 2021” - Hat jó ügy, boldog résztvevők, eredményes záróesemény

A Pécsi Közösségi Alapítvány követes adománygyűjtő rendezvénye immár második alkalommal került megrendezésre városunkban, idén végre a Hullámfürdőben....

  • 2021-10-20 16:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés