hirdetés

Partnereink

Áttörés a Lyme-kór diagnosztikájában

hirdetés

Áttörés a Lyme-kór diagnosztikájában

Piacra lépett a legújabb, magyarok által fejlesztett innovatív labordiagnosztikai eljárás a DualDur, amely azonosítja a kullancsok által terjesztett Lyme-kór okozóját a betegség bármely időszakában, akár már a csípést követően egy héten belül is. Az eljárás magyar vállalat, a Lyme Diagnostics Kft. fejlesztése, amely az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának 1,1 milliárd forintos támogatásával valósult meg.

A Lyme-kór évente kb. 10 ezer embert érint Magyarországon, és az országban minden második-harmadik kullancs fertőzött. „Ha a betegséget nem ismerik fel a kezdeti szakaszban, és hosszabb ideig kezeletlen marad, később szívizomgyulladás, szívritmuszavar, ideggyulladás, vagy akár bénulás is kialakulhat" – mondta el Dr. Kolbenheyer Erik főorvos. A Lyme Diagnostics Kft. klinikai vizsgálata során a diagnosztizált betegek 63%-a kettő vagy több tünetet is súlyosnak vagy igen súlyosnak jellemzett, 75%-a pedig komoly/súlyos, nagyon súlyos tüneteket tapasztalt a következők közül: fáradtság, alvászavar, ízületi fájdalom, izomfájdalom, egyéb fájdalom, depresszió, kognitív zavar, idegrendszeri problémák, fejfájás, szívproblémák.

hirdetés

A betegség diagnosztizálására a magyar Lyme Diagnostics Kft. innovációs fejlesztése jelenthet megoldást, amely Európa-szerte egyedülálló módszerrel képes korán, akár már a csípést követően néhány napon belül felismerni a kórokozót. Ennek egyik oka, hogy az új módszer a baktériumok kimutatásán alapul, nem pedig az immunválaszon, amely sok betegben későn vagy egyáltalán nem alakul ki.Ezt a módszert Dr. Bózsik Béla Pál főorvos, a Lyme Diagnostics Kft. tudományos igazgatója fejlesztette ki, sötétlátóteres mikroszkópia alapján, az Országos Közegészségügyi Intézetben.

A fejlesztés azért is hiánypótló, mivel a szakemberek és szakmai publikációk szerint a Lyme-kór laboratóriumi diagnózisa nem megoldott, a jelenleg leggyakrabban használt módszerek a fertőzöttek csupán 30-50%-át ismerik fel, de nagy különbség van a több mint százféle szerológiai (indirekt) teszt között. Az Európai Parlament már 2018-ban felhívta a tagországok figyelmét az új diagnosztikai megoldások kifejlesztésének és támogatásának szükségességére, a most zárult DualDur projekthez az Európai Bizottság Horizont 2020 programja mintegy 1,1 milliárd forint értékű támogatást nyújtott. „Az Európai Unió a szakpolitikai kezdeményezések és a jogalkotás mellett a mindennapi életünkben is konkrét segítséget nyújt, például az egészségügy terén évente sok ezer projekt támogatásával. Szerencsére vannak Magyarországon is kiváló kutatók és olyan ötletek, amelyekhez az EU komoly összegű támogatást tud adni, elősegítve nemcsak az ötletek megvalósulását, de azt is, hogy a magyar szellemi potenciál ezáltal Magyarországon tudjon érvényesülni. Minderre kitűnő példa a DualDur projekt." – fejtette ki Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi képviseletének vezetője.

A Lyme-kórt a laboratóriumban direkt és indirekt vizsgálatokkal tudják tesztelni: az indirekt vizsgálatok a szervezet immunválaszát mutatják ki, a direkt vizsgálatok pedig magát a kórokozót, vagy annak egy részét. „Egy átlagos betegségnél a hagyományos módszerek a tenyésztés vagy az ellenanyag-teszt, ezek viszont nem sikeresek a Lyme-kór esetében, tenyészteni ugyanis kis eséllyel, hónapok alatt lehet, az immunválasz pedig az esetek többségében nem mérhető, vagy ki sem alakul." –magyarázta el Bózsik András Pál, a Lyme Diagnostics Kft. ügyvezetője. – „A DualDur nem csak kimutatja a kórokozót, de statisztikai elemzésekkel és mesterséges intelligenciával megbecsüli annak a szervezetre gyakorolt hatását is – tünetes vagy tünetmentes –, így felülmúlja a direkt módszereket is. A mesterséges intelligencia rendszer a különböző összefüggések betanítása alapján képes arra, hogy elkülönítse a tünetekkel még nem rendelkező, és a Lyme szakértők által már feltehetőleg kezelésre javasolt eseteket. A rendszer által közölt információmennyiség tehát lényegesen meghaladja az eddigi analitikai eljárások információtartalmát. A DualDur in vitro diagnosztikai rendszer az uniós irányelveknek és vonatkozó rendeleteknek mindenben megfelel. A rendszer hatósági nyilvántartásba vett, igazolt teljesítőképességű eszközcsoport minőségi megfelelőségi jelöléssel (CE-jelzés) rendelkezik."

A klinikai vizsgálat során további egyedi laboratóriumi teszteket sikerült kifejleszteni, illetve igazolni. Ezzel már négy, világszintű újdonság áll rendelkezésre az új közép-európai Lyme-laboratóriumban, számos standard kiegészítő vizsgálattal együtt, amelyeket a cég laborpartnerei segítségével nyújt.

Forrás: Salt.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés