hirdetés

Partnereink

Meglepően egyszerű lesz az idei Bocuse d'Or alapanyaga

hirdetés

Meglepően egyszerű lesz az idei Bocuse d'Or alapanyaga

Idén Magyarországon rendezik meg a Bocuse d'Or európai döntőjét, a versenyzőknek pedig ezúttal nagyon hétköznapi alapanyagból kell ételt készíteniük.

Március 23-án és 24-én ad otthont a budapesti Hungexpo rendezvényközpont a 2022-es Bocuse d'Or európai versenyének. Magyarországot ezúttal a fiatal séftehetség, Dalnoki Bence és segédje, Nyikos Patrik képviseli majd.

hirdetés

Az már nem titok, milyen hústállal kell előrukkolniuk majd a versenyen. A hústál fő alapanyagait még tavaly novemberben hirdették ki, a főszerepet ezúttal az őzgerinc, az őzcomb és a kacsamáj játssza, de az elkészítendő három köret közül az egyikben a tejfölnek és a túrónak is meg kell jelennie.

A tányértéma eddig titok volt, ma azonban arra is fény derült, ennél a feladatnál milyen alapanyagokat kell majd felhasználnia többek között Dalnoki Bencének is. A tányértéma egyébként nagyon fontos szerepet játszik a verseny menetében, és bár nem feltétlen olyan különleges a megjelenése, mint a hústálnak, a pontozást illetően legalább annyira nagy jelentőséggel bír.

„A 2022-es téma a Tavasz tányér, vagyis a Spring Plate nevet kapta, a vegetáriánus melegételt 14 főre kell elkészítenie az induló csapatoknak, a kötelező elem pedig nem más, mint a krumpli”– derül ki a Dining Guide cikkéből. Az étel nem tartalmazhat húst, lehet benne viszont tojás, tej és más tejtermék is. A séfek háromféle burgonyát, Coronadat, Anuschkat és Madisont használhatnak fel az ételekhez.

Dalnoki Bence és csapata Széll Tamás coach segítségével készül a versenyre. A Bocuse d'Or európai bajnokságán Magyarország mellett Belgium, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Izland, Lengyelország, Litvánia, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Törökország, Ukrajna és Magyarország mérkőznek meg egymással.

forrás: Nosalty /fotókredit: Valuska Gábor

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés