hirdetés

Partnereink

Portugáliában a főnök már nem keresheti a beosztottját munkaidőn kívül

hirdetés

Portugáliában a főnök már nem keresheti a beosztottját munkaidőn kívül

Egy új portugál törvénymódosítás megtiltja a munkáltató számára, hogy a munkaidő lejárta után is keresse a beosztottját. A cél a munka és a magánélet egyensúlyának helyreállítása. A szabálysértők bírságra számíthatnak.

A munkaidő szigorú betartásán kívül egyéb változásokat is hoz a módosítás. A munkáltatók ezentúl kötelesek segíteni a dolgozóknak az olyan költségek fedezésében, amelyeket a távmunkára átállás okozott. Ilyen például a drágább internet-előfizetés, de akár a villanyszámla is. Szintén új elem, hogy a munkáltatók nem ellenőrizhetik az otthonról dolgozók tevékenységét. A nyolc évnél fiatalabb gyereket nevelő szülők pedig mostantól anélkül is dönthetnek a home office mellett bármelyik munkanapon, hogy erről előre egyeztettek volna a főnökükkel. Az új törvény arra is kötelezi a munkáltatókat, hogy legalább kéthavonta szervezzenek személyes találkozókat a dolgozóknak. Az eddig felsorolt szabályok azonban nem vonatkoznak az olyan vállalatokra, melyeknek kevesebb mint tíz alkalmazottjuk van.

hirdetés

Portugália még januárban, első európai országként törvénybe iktatta a távmunka ideiglenes szabályait. A 2021 januárja óta érvényben lévő intézkedések közé tartozik a kötelező távmunka, ha az alkalmazott lakókörülményei és feladatköre ezt lehetővé teszik. A szükséges felszerelést a munkáltatónak kell biztosítania. A szabályok megszegése súlyos kötelezettségszegésnek minősül, melyet a cég méretétől függően 2000 és 61 000 euró közötti bírsággal sújthatnak.

Ana Mendes Godinho, Portugália munkaügyért és szociális biztonságért felelős minisztere a múlt heti lisszaboni Web Summiton beszélt a kormány távmunkával kapcsolatos álláspontjáról. A politikus szerint a járvány felgyorsította a folyamatokat, egyértelművé vált, hogy szabályozásra van szükség. Már csak azért is, mert nem mindenkinek adottak a távmunka feltételei az otthonában, ezt az egyenlőtlenséget pedig el kell tüntetni. Godinho úgy véli, hogy a távmunka elterjedése hosszú távon nagy előnyére válhat Portugáliának, mert az országba vonzza a digitális nomádokat.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 05.19.

Ma Ivó, Milán napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés