hirdetés

Partnereink

Egy színpadon Nógrádi György, Pál Feri atya és Jelasity Radován

hirdetés

Egy színpadon Nógrádi György, Pál Feri atya és Jelasity Radován

Március 30-án a budapesti RaM Colosseumban rendezik meg az eseményt, ahol Jézus nincs száműzve a színpadról: 2022-ben negyedik alkalommal találkozik a lelkiség és a profi üzlet az Országos Keresztény Vállalkozói Konferencián.

Sipos Zoltán szervező elmondása szerint a rendezvény alapötlete onnan származik, hogy keresztény vállalkozóként időről időre szembesültek olyan morális kérdésekkel, melyekre a választ a lelki vezető nem mindig tudja megadni. A menedzsmentkonferencián az érdeklődők többek közt Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, Pál Feri atya katolikus pap és Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója előadásaiból nyerhetnek inspirációt.

hirdetés

Idén negyedik alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb keresztény vállalkozói konferenciáját, ahol olyan sikeres, keményen dolgozó vállalkozók találkozhatnak, akik együtt tesznek hitet Krisztus mellett.

Sipos Zoltán szervező arról beszélt, sokan nem is sejtik, mennyi eredményes, hitvalló keresztény vállalkozó vesz körül bennünket a hétköznapokban, ennek oka pedig az, hogy alig vannak olyan rendezvények, amelyek kifejezetten azoknak szólnak, akik egyszerre keresztények és vállalkozók is. „Az Országos Keresztény Vállalkozói Konferencia alapötlete onnan származik, hogy keresztény vállalkozóként időről időre szembesülünk olyan morális kérdésekkel, melyekre a választ a lelki vezetőnk nem mindig tudja megadni. Például az adózási kiskapuk vagy egy munkavállaló elbocsátása természetes erkölcsi kérdéssé válhat, de egy pap vagy lelkész, mivel nem vállalkozó, aligha tud minden esetben gyorsan választ adni” – magyarázta.

Mint fogalmazott, a menedzserkonferencia egy szemléletet közvetít: létezik egy keresztény gazdasági szemlélet, mely a profiton túl az emberi jóléttel is foglalkozik. A szervezők úgy gondolják, van helye az értékalapú üzleti politikának, mert nem vállalatok kötnek üzletet, hanem emberek egymással. Ezért is fontos, hogy a másik is képes-e a saját hasznán túlmutató értékekre vetni a szemét.

Sipos Zoltán elmondta azt is, az elmúlt évek tapasztalatai alapján felemelő érzés átélni, hogy a résztvevők hasonló értékeket vallanak, hasonló problémákkal küzdenek, és mindannyian szeretnék megélni a kereszténységet a vállalkozásukban. Hozzátette, a legnagyobb keresztény üzleti konferenciaként eddig is utánozhatatlan lehetőség nyílt náluk a félezer hasonló értékrendű vállalkozó megismerésére, de az érdeklődők kérésére idén külön networkingszekcióban szakértők által vezetett üzleti kapcsolatépítésre is lehetőség nyílik.

Népszerű előadók, biztonságos lebonyolítás

A március 30-i Országos Keresztény Vállalkozói Konferencia műsorvezetője és házigazdája Süveges Gergő újságíró, kommunikációs tréner, a felekezetfüggetlen egyházi közösségfejlesztés (NCD) egyik magyarországi képviselője, a Családok Jézusban Közösség tagja lesz, aki az Apakulcs alapítójaként az apai alapelvek gyakorlati alkalmazását oktatja.

A rendezvényen színpadra lép majd többek között Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki előadásában az amerikai kontinens és Európa jelenét, Németország helyzetét, az orosz–ukrán konfliktust is elemzi a bevándorláskérdés kereszténységet érintő kontextusában is. Részt vesz az eseményen mellettük Pál Feri atya katolikus pap és mentálhigiéniás szakember is, akinek mostani témája egy minden vállalkozót előbb-utóbb elérő kihívásról szól, a kiégésről és annak legyőzéséről, a szenvedély fenntarthatóságáról beszél majd.

A rendezvény szervezői betartják a vírushelyzet miatt szükséges biztonsági szabályokat, továbbá rendezvény kerüli a politikai témákat, így minden szempontból biztonságos jelentkezni arra. Február 28-ig kedvezményes áron érhetőek el a belépők. Videós jegy váltásával lehetséges az előadások rögzítése, cserében a felvételeket utólag e-mailben megküldik a résztvevőknek.

Az eseményről minden további információ megtalálható a keresztenyvallalkozo.hu weboldalon.

Forrás: akocka.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 08.14.

Ma Marcell napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés