hirdetés

Partnereink

Beszélgetéssorozat indul a klímaválságról a kortárs irodalom bevonásával

hirdetés

Beszélgetéssorozat indul a klímaválságról a kortárs irodalom bevonásával

Beszélgetéssorozat indul a klímaválságról a kortárs irodalom bevonásával a Stúdió K Színházban február 16-án. Az idén 50 éves Stúdió K Színház formabontó programsorozatában a társulat tagjai, az ország vezető klímatudósai és a közönség együtt igyekszik felmérni az ökológiai válság mértékét és számba venni enyhítésének lehetőségeit - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A négyrészes sorozat egyes alkalmain kortárs prózai és lírai művekből kiindulva, neves szakértők segítségével olyan témákat járnak körül, mint ember és természet viszonya, a zöld átmenet, a munka jövője, az energiapolitika vagy a klímaaktivisták tevékenysége. A cél a józan számvetés, és a cselekvésre ösztönzés - áll a színház közleményében. Mint kiemelik, a Stúdió K tagjai elkötelezett környezetvédők. Ezért döntöttek úgy, hogy a 2021/22-es évad tavaszi szakaszában a művészet szemléltető erejét és a tudomány racionalitását párbeszédbe állítva jelenítik meg a klímaváltozás egyéni és közösségi dilemmáit.

hirdetés

A programsorozatban a színészek tolmácsolásában versek, prózák, drámarészletek segítségével bontják ki az ökológiai válság pszichológiai, etikai vagy filozófiai apsektusait. Ezt követően természettudósokkal, szociológusokkal, ökológusokkal és jogászokkal beszélgetnek, bemutatva a válság kezelésére tett javaslataikat.

A február 16-án, 19 óra 30 perckor kezdődő első, alapozó jellegű alkalom témája az antropocén lesz, vagyis az a földtörténeti kor, amelyben a Föld ökoszisztémáját már döntő módon az emberi tevékenység határozza meg.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevője Ürge-Vorsatz Diána fizikus, az ENSZ Klímatestületének egyik alelnöke, a CEU professzora; Takács-Sánta András, humánökológus, egyetemi docens, az ELTE Humánökológia mesterszakának igazgatója; valamint Antal Miklós, mérnök-fizikus, ökológiai közgazdász, az ELTE Humánökológia mesterszakának tanára. A beszélgetést Sipos Balázs irodalmár vezeti. A belépés a rendezvényre ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a https://forms.gle/C1jbnWefERPyb6Yp6 linken lehet.

Forrás: MTI

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés