hirdetés

Partnereink

Kiderült, hogy ki árulhatta el a náciknak Anne Frank és családja búvóhelyét

hirdetés

Kiderült, hogy ki árulhatta el a náciknak Anne Frank és családja búvóhelyét

Kiderült, hogy ki árulhatta el a náciknak 1944-ben, hogy hol rejtőzik Anne Frank és családja Amszterdamban. Egy zsidó jegyző árulhatta el a megszállóknak a német család búvóhelyét, közölte a 2017-ben alakult, igazságügyi szakértőkből álló csoport, amit egy volt FBI-ügynök vezet.

Az egyik kutató, Pieter van Twisk mutatott egy levelet, amit 1957-ben kapott Otto Frank. Ugyanazzal az írógéppel írták, mint a német megszállóknak 1944-ben átadott dokumentumok egy részét. A szakértők a németek által létrehozott Zsidó Tanács egyik amszerdami tagját, Van der Berghet gyanúsítják, hogy ő adhatta ki a megszállóknak a Frank-család búvóhelyét, sok zsidó tartózkodási helyével együtt.

hirdetés

Ronald Leopold, az Anne Frank Alapítvány munkatársa mondja, hogy egyelőre csak az írógépet azonosították, és nem a feljelentőt. Elkövetőket csak akkor szabad megnevezni, ha kétséget kizáró a bizonyíték. A németeknek jelentéseket készítő Zsidó Tanácsok tagjairól tudni, hogy azért vállalták a feladatot, hogy saját családjukat megmentsék a deportálástól. A most gyanúba kevert tanácstag és családja megmenekült az elhurcolástól, és túlélték a holokausztot.

Annét és nővérét a bergen-belseni táborba szállították, mindketten ott haltak meg. Édesanyját Auschwitzban gyilkolták meg. Édesapjuk, Otto Frank megmenekült. Amszterdamba hazatérve tudta meg, hogy családja meghalt a koncentrációs táborban. Anne naplóját az egyik bújtatótól kapta meg, megjegyzéseket fűzött hozzá, majd 1947-ben kiadta. A naplót 2009-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, a világ tíz legolvasottabb könyve közé tartozik.

Forrás: Euronews

Fotó: Anne Frank Fonds Basel

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés