hirdetés

Partnereink

Music Hungary konferencia a hónap végén!

hirdetés

Music Hungary konferencia a hónap végén!

Május 31-én és június 1-én várja a szakma színe-javát a Music Hungary konferencia, ami évek óta biztos pont a zeneipar éves naptárában. Nem csak a könnyűzenei szakma nagy közös osztálykirándulása, hanem a legfontosabb találkozási hely,ahol évről évre előkerülnek a szakmát érintő legfontosabb ügyek.

Évek óta terv, hogy többlegyen ebből, ami egyben panasznap és ötletbörze is, hiszen minek a panasz, ha nincs, aki meghallja és minek az ötlet, ha nincs, aki megvalósítsa. A Music Hungary Szövetség azért jött létre, hogy év közben is legyen gazdája a zeneipar közös ügyeinek és hasznosuljanak az eddig sokszor a levegőben maradt gondolatok és energiák. Egy saját szervezet, amelyet közösen építenek alkotók, szervezők, menedzserek, kiadók, technikusok és mindenki, aki ezen a területen dolgozik. A Music Hungary Szövetség 2018 elején alakult meg és már több mint száz cég, szervezet és magánszemély jelezte ed! dig belépési szándékát aktívan a különböző szakosztályokba a fesztiváloktól a zenei exporton át a zeneoktatásig. Az idei egri konferenciára már úgy jöhettek, hogy tudjátok: nem csak oka, hanem célja is lesz beszélgetéseknek. A témák között pedig  - a teljesség igénye nélkül – szerepel például, hogy „Mit tudnak a helyi rádiók, amit az országos, vagy majdnem országos elérést biztosító versenytársak nem?”.  A ProArt Zeneipari Jelentéséből megtudhatjuk, hogy  mit gondolnak a zeneipar hazai szereplői a zenész életpályáról, mit tartanak fontosnak a sikerhez. Beszélgetés folyik majd arról, hogy mi a helyzet ma a hangstúdiók piacán, kik a fontos szereplők, mit kínálnak a felvétel rögzítésén túl a zenészeknek. A zenei export szinte mindig állandó témája a Music Hungarynek, mióta nincs zenei exportiroda. De mi lesz, ha egyszer megint lesz? Mit ért el a HOTS? Mik voltak az elmúlt év legnagyobb nemzetközi sikerei? Hogyan folytathatóak az elmúlt egy évben megte! tt kezdeti lépések? Erről is hallhatunk a Music Hungaryn. Szó lesz továbbá a TAO-ról, az online zenepiacról, az Európai Unió zenei politikájáról, és bemutatkoznak a Music Hungary Szövetség szakosztályai is.

hirdetés

Szöveg: PressPresso

Fotó: musicgungarykonferencia.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 05.25.

Ma Orbán napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés