hirdetés

Partnereink

Tobozszüret a Follyban advent harmadik hétvégéjén

hirdetés

Tobozszüret a Follyban advent harmadik hétvégéjén

Idén is megrendezi az immár hagyománnyá vált éves tobozszüretét a Folly. Ezúttal advent harmadik hétvégéjén, 2021. december 11-én vezetett túrák során fogják leszedni az öthektáros arborétum szüretelésre váró, atlasz- és himalájai cédrusainak, valamint az óriástobozú fenyők tobozait, egyes, több mint tízméteres fák esetében speciális eszközökkel, alpintechnikával.

A tobozok szüretelése minden évben egyedülálló élmény a Follyban, hiszen az arborétum fenyői előfordul, hogy több mint tízméteres magasságokba nyúlnak, ezért bizonyos esetekben csak speciális eszközökkel, alpintechnikával szüretelhetők le. Idén kicsit később értek be a tobozok, mint az elmúlt években, ezért november helyett december 11-én, advent harmadik hétvégéjén lesz a tobozszüret. A Folly kertészei vezetett arborétumi túrán mesélnek majd a kert és fáinak történetéről, és a séták során a tobozok érettségétől függően atlasz- és himalájai cédrus, valamint a Pinus coulteri, azaz az óriástobozú fenyő tobozai kerülnek leszüretelésre.

hirdetés

A túrák kiindulópontja a Nádasház mellett álló több, mint 60 éves atlaszcédrus lesz, amelyet még Folly Réka édesapja, Folly Gyula ültetett. Az atlaszcédrus tobozai könnyen felismerhetők a tojásdad alakjukról. A himalájai cédrus tobozai is hasonló formájúak, de az atlaszcédrusénál nagyobbak. Az óriástobozú fenyők 10-15 méter magasak, érett tobozaik pedig 30–40 cm hosszúak és 20-30 cm szélesek is lehetnek. A Follyban található egyik példány már 80 éves, a negyedik generációs tulajdonos, Folly Réka nagypapája ültette, a másik fa 60 éves, és még az édesapa, Folly Gyula ültette.

A tobozok kizárólag magfogás céljából kerülnek leszüretelésre, nem vihetők el, de a szüret napján a Folly ajándéktobozokkal kedveskedik a látogatóknak, akik erdei fenyő, feketefenyő, himalájai selyemfenyő, mexikói selyemfenyő és ciprus tobozok közül választhatnak majd.

Az érdeklődőket egy külön erre a napra összeállított speciális belépőjeggyel várják, amely a felnőtt belépő mellett tartalmaz egy 3 fogásos menüt a Folly éttermében, valamint egy saját nevelésű ciprus magoncot is.A speciális jegy árairól a Folly honlapján és Facebook oldalán tájékozódhatnak.

Program 2021.12.11. szombat (rossz idő esetén pótnap: 12.18. szombat)

  • 11:00 óra: 1. vezetett túra és tobozszüret
  • 14:00 óra: 2. vezetett túra és tobozszüret

A túrát vezetik: Imre Zsuzsanna pedagógus, az arborétum kertésze és Szegedy Barnabás biológus, az arborétum kertésze

Gyülekező a Nádasház előtt a túrák kezdési időpontjában.

*A túrán való részvételnek a belépőjegy megváltásán felül külön költsége nincs

Pinus coulteri – óriástobozú fenyő

A Pinus coulteri, vagyis az óriástobozú fenyő a világ legnagyobb tömegű tobozt nevelő fenyője. 25 méter magasra is nőhet az amerikai bokorerdőkben. Rozsdabarna kérge pikkelyes, mélyen repedezett. Merev, szürkészöld tűlevelei 20–30 cm hosszúak. Virágzatai tavasz végén – nyár elején nyílnak. A tobozok a másod-, harmadévre fejlődnek ki, és nemegyszer a három kilogrammot is elérik. Az érett toboz 30–40 cm hosszú és 20-30 cm széles. Magjai egykor indián törzsek fő táplálékául szolgáltak, gyantája pedig gyógyító összetevőket tartalmaz. Angolul özvegycsinálónak, azaz widowmakernek nevezik.

Cedrus atlantica - atlaszcédrus

A Folly család mindig is szívügyének tekintette a cédrusok magyarországi meghonosítását, a 110 évvel ezelőtt még Európa szerte ritkaságnak számító ciprus és cédrus csemetéket az alapító Dr. Folly Gyula, orvos hozatta és telepítette a Balaton északi partjára. Az ország első cédrus erdejét (22,1 ha) Agostyánban Folly arborétumi magból Kiss Miklós és Barabtis Elemér 1955-ben telepítette. A magyarországi, erdő jellegű (17,5 – 24,5 ha) Cedrus atlantica állományok (Neszmély, Agostyán, Gödöllő) mind a Folly arborétumi magból származnak. Az atlaszcédrus örökzöld fa, Észak-Afrikában honos, 40 m magas, széles fává fejlődik. Koronája fiatalon kúpos, az idős példányoké laposan szétterül. Felálló tobozai éretlenül zöldek, éretten pedig fénylő barnák. Lassan nő, szélvédett, meleg helyen fejlődik a legszebben. Fája arról is ismert, hogy illatos olaj itatja át, amely rendkívül ellenállóvá teszi a korhadással, pusztulással szemben. Ezt felismerve Egyiptomban a múmiák koporsóit készítették a fájából, majd később a föníciaiak a hajóikat építették belőle. Egy legenda szerint ebből készült Jézus keresztje is. A művészetben a cédrus fája az örök élet és a paradicsomi lét szimbólumaként terjedt el.

Cedrus deodara – himalájai cédrus

A himalájai cédrus (Cedrus deodara) természetes élőhelye a Himalája nyugati és középső vonulatain, Kelet-Afganisztántól az indiai Garhwal megyéig (Delhi délköréig) terjed. Emellett még Nepál nyugati részén, a Kurnauli-völgyben fordul elő. Eredeti termőhelyén magassága elérheti az 50 métert, Európában mintegy feleekkorára cseperedik. Koronája a fiatalon is lecsüngő ágvégekkel festői, széles, kúpos; idősebb korában ernyősödő. Fiatal hajtásai fagyérzékenyek. A szárazságot jól tűri, de gyors növekedéséhez öntözni kell. Világos helyen érzi jól magát, és évente akár 40 centimétert is nőhet.

forrás: Salt.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés