hirdetés

Partnereink

Mi van a szépség mögött?

hirdetés

Mi van a szépség mögött?

A szociálpszichológusok a vonzalmat többfaktoros vonásként képzelik el, amely tartalmazza a vonzerő dinamikus és statikus összetevőit is. Dinamikus elemek alatt az egyén kommunikációs készségét, személyiségét, humorérzékét, másokra való nyitottságát, segítőkészségét érthetjük. Végső soron pedig az arra való képességét, hogy az egyén egy másik emberrel kölcsönös én-közléseken alapuló kapcsolatban vegyen részt.

A kutatók kezdetben azt gondolták, hogy a vonzalom alakulásában a fizikai kiterjedéssel mérhető vonások tanulmányozhatók igazán (arcvonások, (esti jellemzők, stb.), a fenti dinamikus változók pedig csak nehezen mérhetők. Az arcvonások mérése egy fényképen statikus jellemzője, míg a mosoly tipikusan dinamikus jellemzője a szépségnek, de amikor az utóbbit mérjük, nem igazán tudjuk elkülöníteni a statikusaktól. Például ilyen nehézségekkel találkoznak a kutatók, a beszéd fizikai vonzerejét mérik, hiszen a dinamikusan változó hangszínt nehéz kontrollálni a vizsgálatokban.

hirdetés

A fizikai kiterjedéssel nem rendelkező vonások közül - amelyek fontosak a másik vonzerejének megítélésében — a közeli kapcsolatokra épülő csoportokban a személyes jó hírnév az egyik legfontosabb. Számos társadalomban az egyént reputációja segíti az erőforrások elérésében, a kölcsönösségre hajló partnerek megtalálásában, és még olyan - a párkapcsolatokban kitüntetett jelentőségű összetevőkkel is kapcsolatba hozható, mint az egyén egészségi állapota, illetve promiszkuitásának mértéke, így a reputáció hatással van az egyén vonzerejének megítélésére is. Egy bolíviai vizsgálatban azt találták, hogy az Amazonas mentén élő cimán népcsoport nőtagjairól szóló pozitív illetve negatív információk, összefüggnek azzal, hogy mennyire találnak vonzónak valakit. A vonzerő megítélésében különösen fontosnak tartott vonások az anyaság, a megbízhatóság, a háziasság (a háztartási teendők ellátására való hajlam), a társas intelligencia, az egészségesség volt, amelyek alapján kirajzolódott a csoporttagok reputációja és a magasabbra értékeltek nagyobb vonzereje. '

Azt is tudjuk, hogy a statikus vonzerő növelhető a hátrányos vonások háttérbe szorításával, illetve az előnyös vonások kihangsúlyozásával. A nyugati világ szépségipara, a kozmetikai szerek használata, a smink, a ruhadivat, a különböző hajviseletek éppen ezt a célt szolgálják. Az öltözködés, a parfüm, a testdíszítés (tetoválás), az ékszerek, stb. minden ismert emberi kultúrában elterjedtek valamilyen formában. Ezeknek a díszeknek a funkciója - kevés kivételtől eltekintve - viselője fizikai vonzerejének fokozása. Azonban az említett mesterséges ornamentikák nem csak a potenciális partner figyelmét keltik fel, hanem egyúttal az önmegjelenítést, az önkifejezését is lehetővé teszik.

A nők és férfiak egymás megítélésében különleges figyelmet tulajdonítanak bizonyos fizikai tulajdonságoknak és jellegeknek még akkor is, ha éppen nem szeretnének partnert keresni. Más szavakkal: egy a partnerével teljesen elégedett ember is el tudja dönteni, ha találkozik valakivel, hogy az illető vonzó külsejű-e vagy sem. A szépség megítélése tehát a párválasztási preferenciákkal függ össze, és főként a másodlagos nemi jellegekre irányul, de a párválasztási helyzettől függetlenül is működik. Leegyszerűsítve, a férfiak a nőknek azokra a jelzéseire érzékenyek, amelyek a szaporodás lehetőségének maximumát hirdetik ilyen a fiatalság, amely a termékenység és egészség reklámja.

Képek: femina.hu és elixironline.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés