hirdetés

Partnereink

Veszélyes lenne megváltoztatni a határokat a Balkánon

hirdetés

Veszélyes lenne megváltoztatni a határokat a Balkánon

Észak-Macedónia elnöke szerint katasztrófális hatása lenne a határok átrajzolásának a Balkánon. Brüsszelben hetek óta kering egy nem hivatalos javaslat, amely állítólag Bosznia-Hercegovina felosztását, valamint Nagy-Albánia létrehozását javasolja.

A Necenzurirano című szlovén lap által nyilvánosságra hozott terv alapjaiban írná át a délszláv háború után kötött Daytoni Békeszerződés szabályait. A mostani többnemzetiségű államok helyett nemzetállamok létrejöttét vizionálja a dokumentum, amit a tényfeltáró portál értesülései szerint Janez Janša miniszterelnök, Szlovénia júliusban kezdődő uniós elnökségére felkészülve még februárban eljuttatott Brüsszelbe. Az egyelőre nem derült ki, hogy ki a non-paper dokumentum szerzője, a ljubljanai portál azonban azt valószínűsíti, hogy egy részét Budapesten fogalmazták.

hirdetés

"Sokat látott emberként elmondhatom, talán nem Bosznia-Hercegovina nevében, inkább Észak-Macedónia nevében, hogy nem lehet a Balkánon a határokat módosítani anélkül, hogy vérfürdő lenne még aznap délután. Ez ennyire egyszerű" – kommentálta a felvetést Sztevo Pendarovszki, Észak-Macedónia elnöke.

Az EU hivatalnokai szerint a dokumentum teljesen megalapozatlan, szóra sem érdemes. Pendarovszki elnök kétnapos brüsszeli tárgyalásai során arról szerette volna meggyőzni az EU vezetőit, hogy mihamarabb kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat.

Jelenleg Bulgária blokkolja a csatlakozást a kulturális örökséggel és a macedón nyelv eredetével kapcsolatban.

„Nekem úgy tűnik, ezek a valóságtól teljesen elrugaszkodott dolgok. Beszélhetnénk a valódi politikai akadályokról is. Miért ne beszélhetnénk a jogállamiságról? Készen állunk. Miért nem beszélünk a korrupcióról? Mi készen állunk” - mondta az elnök.

A bolgár parlamenti választások új kormányt hozhatnak Szófiában, így az ország álláspontja még változhat.

Észak-Macedónia nemrég még a nevét is megváltoztatta, hogy a görögök ellenállását lebontsa, most Bulgáriával kell megállapodnia, hogy csatlakozhasson az Európai Unióhoz.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés