hirdetés

Partnereink

Mesterséges intelligencia és az önvezető járművek jelentik az innováció sikerének a zálogát

hirdetés

Mesterséges intelligencia és az önvezető járművek jelentik az innováció sikerének a zálogát

A mesterséges intelligencia alkalmazása és az önvezető járművek jelentik az innováció sikerének a zálogát - nyilatkozta az MTI-nek telefonon Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki kedden Tel-Avivban folytatott tárgyalásokat.

A magyar tárcavezető három miniszteri és egy kutatóintézeti megbeszélést követően részt vett Naftali Bennett izraeli miniszterelnök Okos Mobilitás elnevezésű innovációs és technológiai konferenciáján (Prime Minister's Smart Mobility Summit). Palkovics László izraeli látogatása elején megbeszélést folytatott Ziv Reich professzoral, a világ egyik legjelentősebb, alapkutatásokat folytató tudományos szervezetének, a Weizmann Intézetnek az ügyvezető alelnökével, valamint Irit Sagi professzoral, az intézet technológiatranszferért felelős alelnökével. Mivel a szervezetnek eddig nem volt hivatalos élő kapcsolata Magyarországgal, ezért a megbeszélés célja az volt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete (KOKI) és a Weizmann Intézet között az idegtudományok és az agykutatás területén folyó együttműködést felgyorsítsa. Áttekintették többek között, hogyan lehet az alapkutatásoktól eljutni odáig, hogy egy innovációból cégek és termékek jöjjenek létre.

hirdetés

A miniszter hangsúlyozta: a megbeszélés annyira sikeres volt, hogy a magyar és az izraeli fél nem vár az együttműködéssel a korábban tervezett áprilisi időpontig, hanem már januárban találkoznak és rögzítik az együttműködés keretrendszerét. Ezt az is indokolja, hogy 2022 első negyedévében kiírnak egy olyan kutatás-fejlesztési pályázatot, amelyet az izraeli innovációs hivatal és a magyar kormány 3-3 millió euróval támogat. A megbeszélést követően a miniszter találkozott az intézetben dolgozó magyar vagy magyar származású professzorokkal és doktoranduszokkal.

Palkovics László találkozott Merav Michaeli közlekedési miniszterrel (édesanyja a magyar származású Suzan Kastner), akivel közlekedésfejlesztési kérdésekről tárgyalt a magyarországi vasút- és repülőgép-fejlesztési kormányzati program kapcsán, valamint eszmét cseréltek a hidrogén meghajtású járművek jövőbeli felhasználási lehetőségeiről. A miniszter kérte izraeli partnere támogatását abban, hogy a WizzAir légitársaság tárgyalhasson a Ben Gurion Nemzetközi Repülőtér igazgatójával arról, hogy izraeli működése költséghatékonyabbá válhasson.

A magyar tárcavezető Idan Roll izraeli külügyminiszter-helyettessel oktatási csereprogramról szóló megállapodást írt alá, amely tovább erősítheti a magyar-izraeli kapcsolatok bővítését. A szintén magyar felmenőkkel rendelkező Orit Farkash-Hacohen innovációs, tudományos és technológiai miniszterrel tudományos együttműködésről szóló egyetértési megállapodást írt alá, majd a felek áttekintették a kétoldalú szakmai együttműködés közös területeit. Ide tartoznak az autonóm, önvezető járművek és repülőeszközök (drónok), az izraeli-magyar biotechnológiai fejlesztések Magyarországon, a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazási lehetősége és ezek jogszabályi feltételei, valamint a lézertechnológiai együttműködés jövőbeli lehetőségei a Szegedi ELI Lézerközpont bevonásával. Az MI területen megemlítette az OTP és az ITM együttműködését egy nagyteljesítményű szuperszámítógépes célhardver finanszírozására, amely a magyar vállalkozások részére biztosít majd megfelelő számítási és alkalmazási háttérkapacitást. Tárgyalópartnerével egyetértettek, hogy a fenti területek jelentik az innováció sikerének a zálogát.

Palkovics László ezt követően a miniszterrel együtt részt vett az Okos Mobilitás konferencia panelbeszélgetésén, amely során azt járták körbe, hogy mitől lesz egy ország okos mobilitási nemzet, és mit tehet a kormányzat ennek előmozdítása érdekében. A beszélgetés során kiderült, hogy Izrael nagyon hasonló prioritásokkal rendelkezik, mint Magyarország. A konferenciát követően Palkovics László izraeli üzleti partnerekkel tárgyalt jövőbeli konkrét együttműködési lehetőségekről.

Forrás: MTI

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés